2012. október 10. 17:41.

Janics Natasa szerint a Magyar Kajak-kenu Szövetség nem korrekt vele, sokat bántották Magyarországon, ám azért megy el, mert szeretne együtt lenni a férjével. Sajtótájékoztatóján sírva köszönt el a magyaroktól.

Először állt a nyilvánosság elé Janics Natasa, mióta kiderült: másik országban akarja folytatni pályafutását. Október 10-én a szegedi Hotel Soleilben tartott búcsú-sajtótájékoztatón elmondta, hogy távozásának családi okai vannak, majd sírva köszönt el Magyarországtól.

“Köszönöm a támogatóknak, akik rengeteg pénzt invesztáltak belém – ezt mindenképpen szeretem volna megemlíteni, ha már sokan, sokszor turkáltak a zsebemben. Nehezen hagyom itt Magyarországot. A döntésemnek az az oka, hogy szeretnék együtt lenni a férjemmel, kérlek titeket, ezért ne gyűlöljetek. Volt, aki sokat bántott, meghazudtolt, meglopott, de ezt igyekszem kizárni a fejemből” – mondta könnyekkel küszködve a háromszoros olimpiai bajnok.

Janics Natasa

Férje állása miatt távozik Magyarországról a kajakos klasszis

A kajakos szóvá tette, hogy rosszul esik neki a Magyar Kajak-kenu Szövetség viselkedése, hiszen Benedek Dalma is országot vált, őt mégsem hurcolták meg, nem kezelték árucikként. Mindenesetre felkészült és van B terve is, ha a magyarok nem engednék el.

Bár a szerbek már kész tényként kezelik, hogy Janics 2013-tól szerb színekben fog versenyezni, a magyar szövetség 150 ezer eurót, azaz körülbelül 42 millió forintot kér a kajakos versenyjogának átengedéséért. Ha a magyarok nem járulnak hozzá ahhoz, hogy Natasa országot váltson, akkor a sportoló két évig nem indulhat versenyen.

A következő híreink is érdekelhetik:
Janics Natasa

Janics Natasa Győrbe igazol

2013. március 13. 11:37.
Janics Natasa

Janics Natasa senkinek sem kell?

2012. október 19. 13:54.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Michael Schumacher

A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a 2012-es idény végén végleg visszavonul a Forma-1-től – jelentette be a pilóta október ...