2011. június 15. 12:32.

google_0 A Google első magyarországi rajzversenye, a Doodle 4 Google – Nekem Magyarország című pályázat lezárult, aminek korcsoportgyőzteseit az internetezők választották ki. Az összességében legtöbb szavazatot kapott alkotás ma, azaz június 15-én a Google hivatalos logója helyén jelenik meg. A művet egy 14 éves salgótarjáni diák készítette.

A pályázat kiírása szerint újra kellett értelmezni a Google-logót és bele kellett csempészni Magyarországot. A tanulók 4 korcsoport szerint pályázhattak, és minden csoportból 15-15 alkotás került a döntőbe. Egy szakmai zsűri, köztük Balázs Áron grafikus, Boros Lajos műsorvezető és képzőművész, Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója és Oroszlán Szonja színművésznő választotta ki a legjobb 60 alkotást. Ezután az internetezők döntötték el, hogy korcsoportonként melyik rajz lesz a győztes. A művek összesen több mint 100.000 szavazatot kaptak.

Összességében a legtöbb voksot a 14 éves Kovács Illés Nekem Magyarország hagyomány és újítás című rajza kapta, ami június 15-én egész nap látható a Google nyitóoldalán. A salgótarjáni diák nyert az iskolájának, az Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskolának 1.000.000 forintos támogatást. A korcsoportgyőztesek mindegyike egy-egy laptoppal gazdagszik és elutazhat a Google zürichi fejlesztőközpontjába.

A 60 döntőbe jutott rajz nyomtatott formában a Műcsarnok Menü Pont galériájában ingyen megtekinthető július 31-ig.

A következő híreink is érdekelhetik:
top-canadian-dividend-stocks-300x299-250x250

Szárnyal a Google!

2013. március 19. 20:45.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1664 w=320 h=80 float=left]Az egészségügyi szakellátásban a rendelési idő 60%-át az aktív dolgozók soron kívüli ellátására kellene fordítaniuk az ...