2011. április 18. 13:52.

gyilkossag_0 Egy 36 éves román állampolgárt helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint 17 évvel ezelőtt Budapesten megölt egy vállalkozót. Április elején Romániában fogták el a férfit, és most kiadták a magyar hatóságoknak. A gyanúsított elmondása szerint az elmúlt években nem bujkált, hiszen azt sem tudta, hogy keresik.

Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Interpol Magyar Nemzeti Irodája együttműködésének köszönhetően remélhetőleg sikerül pontot tenni a 17 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság végére. V.O.-L. előzetes letartóztatását nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt kezdeményezte a rendőrség.

1994 augusztusában egy 60 éves vállalkozót öltek meg egy 3. kerületi lakásban. 1995-ban a rendőrség megszüntette az ügyet, de külföldön folytatta a nyomozást. A nyomok alapján a gyanúsítottra tavaly decemberben bukkantak rá a hatóságok. Az őrizetbe vett férfi ujjlenyomata megegyezik a gyilkosság helyszínén találttal. A román férfi vallomása szerint abban a hiszemben hagyta ott 17 éve az áldozatát, hogy még él, azonban a szakértők szerint ez lehetetlen. A vád szerint a vállalkozó 840.000 forintját és a BMW-jét tulajdonította el a gyanúsított.

A román férfi az elmúlt évek alatt nem bujkált, családot alapított és normális életvitelt folytatott, elmondása szerint nem is tudta, hogy keresik a hatóságok.

A következő híreink is érdekelhetik:
árny

Elfogták a győri édesanya gyilkosát

2012. július 17. 15:30.
Körbezárták a toulouse-i gyilkost

Körbezárták a toulouse-i gyilkost

2012. március 21. 10:56.
Elfogták a 17 éves fiú gyilkosát

Elfogták a 17 éves fiú gyilkosát

2011. február 20. 10:18.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1243 w=320 h=80 float=left]A Magyar Parkolási Szövetség véget akar vetni a rokkantkártyával való visszaéléseknek. Ma Magyarországon több százmillió vagy ...