2011. március 21. 12:20.

vv4-jotekonysag Egész Magyarországot megmozgatta a Való Világ 4 és a Minden gyermek lakjon jól alapítvány kampánya, aminek a célja a hátrányos helyzetű családok és az alultáplált gyermekek megsegítése volt. Március 14 és 19. között, egy héten át zajlott a jótékonysági akció, aminek ideje alatt 177 millió forint gyűlt össze a nézők jóvoltából. A pénzből több mint 35.000 rászorulón tudnak segíteni.

A Való Világ 4 lakói most nem maguk mellett kampányoltak, hanem az éhező gyermekekre hívták fel a figyelmet. Egy héten át arra buzdították a nézőket, hogy minél több sms-t küldjenek, és segítsenek a rászorulókon. Nem várt összefogásnak lehettek tanúi a VV4 lakói, az RTL Klub stábja és az Alapítvány munkatársai, mivel az sms-ezők jóvoltából 177 millió forint gyűlt össze. A pénzt a Minden gyermek lakjon jól alapítvány kapja, aminek munkatársai ebből az összegből mintegy 8852 család helyzetét tudják jobbra fordítani.

Szombaton egy gálaműsorral zárta le az RTL Klub a jótékonysági hetet, amin több sztárfellépő is tiszteletét tette. Vastag Csaba nyitotta az estét, és énekelt a Bon Bon, Wolf Kati, Vastag Tomi, Varga Viktor, Takács Nikolas, Tabáni István, a Non Stop és a VV4 főcímzenéjét is előadta Tóth Gabi és Ádok Zoli. A nézőközönség között helyet foglalt több egykori VV lakó, például Olivér, Szandika, Gombi, és több híresség, köztük Keleti Andrea, Rippel Feri, Csonka András, LL.Junior és Kasza Tibi is. 60 hátrányos helyzetű, ináncsi iskolás gyermek is meghívást kapott a showra, akik a lakóktól ajándékokat is kaptak. A luxusbörtön lakói elhagyhatták a Villa falait és kijöhettek a stúdióba, hogy egy közös produkcióval támogassák a jótékonysági estet. A korábbi – L.L. Junior és Kasza Tibor segítségével megírt és felénekelt – dalaikat most egy közös produkcióvá alakították. A jótékonysági hét bebizonyította, hogy Magyarország össze tud fogni egy nemes ügy érdekében.

A villalakók ezen a héten kevesebbet veszekedtek, nem borzolta a kedélyeket se kiválasztás, se kihívás. Azonban mától minden visszaáll a régi kerékvágásba. Szombaton ismételten ki kell állniuk, és egymás szemébe kell mondaniuk, hogy kivel nem akarnak együtt élni.

A következő híreink is érdekelhetik:
LGT

500 milliót zenélt össze az LGT

2013. február 20. 13:51.
Beköltöztek a Való Világ 5 első lakói

Beköltöztek a Való Világ 5 első lakói

2011. szeptember 18. 13:15.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1056 w=320 h=80 float=left]Oláh Ibolya főszereplésével készült 4 éve a Casting című magyar film. Az énekesnő azóta is csak ...