2012. június 22. 13:51.

Ha megszűnik a Neo FM, nem tud együtt dolgozni a Bumeráng sztárpárosa: Bochkor Gábor és Boros Lajos. Külön-külön több megkeresésük is van, de együtt nem kellenek senkinek.

Ha vége van a Neo FM-nek, akkor tényleg nagyon nagy veszélyben van a Bumeráng. Olyan cég, amelyik bírná a csapat költségeit, az csak országos rádió lehet. Amelynek viszont megvan a lefedettsége és a tőkéje is egy ilyen műsorhoz, annak már van kész reggeli produkciója is” – mondta Boros Lajos, aki beismerte, a Bumerángra egy rádiótól sem kaptak ajánlatot.

Míg Boros elmenne egy kisebb rádióhoz is, addig Bochkor hallani sem akar róla, ugyanis zavarná, hogy nagyon kevés emberhez jutna el műsoruk. Boros elárulta, hogy ha minden kötél szakad, akkor függetlenül gyártják a műsort, a reklámbevételen pedig megosztoznak azzal, aki átveszi tőlük, ugyanis a Bumeráng jogtulajdonosa 50-50%-ban ő és Bochkor Gábor.

Bochkor és Boros

Boros Lajos és Bochkor Gábor 18 éves munkakapcsolata ér véget

Úgy tudni, hogy Gábor már nem is nagyon gondolkodik rádiózásban, inkább a tévézés fele kacsingat és akár saját műsort is kaphat valamelyik csatornánál. Bochkor számára nem lenne újdonság a tévézés, ugyanis vezette például a Kész átverést, a Boros-Bochkor-show-t, a Csaó Darwint és a Buzerát is, legutóbb pedig a Megasztárban zsűrizett.

A következő híreink is érdekelhetik:
István Dani

István Dani lehet Boros Lajos utóda

2012. augusztus 28. 11:53.
Bochkor Gábor

Bochkor Gábor a Mokkában tér vissza

2012. augusztus 14. 11:09.
Boros Lajos kiszáll a Bumerángból

Boros Lajos kiszáll a Bumerángból

2012. március 6. 14:39.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
VV Zsuzsi

A Való Világ botrányos játékosa, VV Zsuzsi öngyilkosságot kísérelt meg. Egy pohárral felvágta az ereit, de a helyszínre érkező mentősök ...