2011. szeptember 26. 18:01.

autopalya_0 Eredetileg idén decemberben fejeződött volna be az M3-as autópálya Nyíregyháza és a 49-es számú főút közötti szakasza, ám a régészeti munkálatok elhúzódtak és az időjárási körülmények is akadályozták a munkások dolgát, így a 33,8 kilométer hosszú, 32 milliárd forintból épülő útszakasz 2012. november 30-án fejeződik be – közölte Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója.

A régészeti munkálatok majd csak október 31-én fejeződnek be, és ezután kezdődhet el a kivitelezési rész. A Nyíregyházától a 49-es főútig tartó kétszer két sávos autópályán három csomópont és két pihenőhely épül meg. A jelenlegi ütemterv szerint jövő év novemberére készülhet el az új sztrádaszakasz.

A munkálatokat a Colas Hungária Zrt., a Strabag Zrt., a Közgép Zrt., valamint a Keletút Kft. közös konzorciuma, a C-S-K-K 2009 Projekttársaság végzi.

A kommunikációs igazgató elmondta azt is, hogy a NIF Zrt. várhatóan októberben ír ki pályázatot az M3-as következő, Őrtől Vásárosnaményig tartó 11,9 kilométeres szakaszának kivitelezési munkáira, amivel kapcsolatban szerződéskötés 2012 januárjában várható. A következő szakaszt szintén kétszer két sávosra tervezik.

A következő híreink is érdekelhetik:
Mikor lesz kész a Margit híd?

Mikor lesz kész a Margit híd?

2010. augusztus 26. 17:33.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2377 w=320 h=80 float=left]Az Erste nem hagyja, hogy elűzze az az ellenszenves gazdaságpolitika, ami Magyarországot sújtja – mondta a ...