2011. április 27. 8:45.

Az Országgyűlés a keddi ülésén elfogadta a dohányzási törvény módosító javaslatát, amit a képviselők 271 igennel, 37 nemmel és 14 tartózkodás mellett hagytak jóvá.

2012. január 1-jétől nem lehet rágyújtani a munkahelyeken, éttermekben, a bárokban, de még a Parlamentben sem. A jogszabály bevezetését követően három hónap átállási idejük lesz a dohányosoknak, így csak 2012. április 1-től büntetik azokat, akik a törvényt megszegik, és zárt térben rágyújtanak.

Jövő januárjától tilos dohányozni éttermekben, kocsmákban, bárokban, közintézményekben, munkahelyeken, vonatokon, buszmegállókban és gyalogosok által használt aluljárókban. Iskolák, gyermekjóléti intézmények és kórházak udvarán sem lehet rágyújtani.

A közforgalmú intézményekben való dohányzás megtiltása csak részben sikerült, ugyanis a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a kocsmák és éttermek kerthelyiségeiket kinevezhetik dohányzó résznek. A szállodáknak is van módjuk szivartermet kijelölni, azonban ott ételt és italt nem szolgálhatnak fel.

Dohányzás Törvény

Dohányzás Törvény

A börtönökben és pszichiátriai intézményekben kijelölt helyen zárt térben is lehet dohányozni, hogy kordában lehessen tartani a bezártság miatt felgyülemlett feszültséget.

A törvény betartását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ellenőrzi majd. A játszótereken és buszmegállókban a közterület-felügyelők is kiszabhatnak büntetést.

A bírság mértékét 20.000 forintról 30.000 forintra emelik jövőre.

Hozzászólás írása:

  1. töki szerint:

    Végre egy jó hír a nem dohányosoknak!

    • valaki szerint:

      jó hír a nemdohányzóknak?
      a börtönökben lehet? nézz egy statisztikát:1 rabra napi 7000 forintot az állam,1 óvodásra 500 forintot.
      nem elég luxust kapnak bent ?
      a jövő nemzedéke meg le
      van taposva?

  2. Jani70 szerint:

    Szerintem teljes mértékben igazuk van azoknak, akik ellenzik a dohányzást pl.: a kocsmákba!
    Miért is? Oda olyan emberek is bemennek akik nem dohányoznak, és az ő egészségükre kell vigyázni!
    Igaz hogy alkoholt inni mennek, ami szintén káros az egészségre, főleg ha eljutnak a III. fokú alkoholmérgezési tünetekig, majd gyalogosan, ne adja isten kerékpárosan elindulnak haza, bátrabbak kocsi volánja mögé ülnek mert nem bírnak már állni. Na az ő egészségükre kell a legjobban vigyázni, nehogy a nikotin okozta rákban haljanak meg, hanem alkoholmérgezésben, vagy közúti balesetben, vagy gázoljanak előtte 1-2 embert halálra.

  3. IGAZSÁG FERENC szerint:

    EZ AZ EMBERI ALAPJOGOK SÚLYOS MEGSÉRTÉSE A KORMÁNY RÉSZÉRŐL. HA VALAMIT ELAD ÉS ÉN MEGVESZEM AKKOR NE Ő DÖNTSE MÁR EL AZT HOGY ÉN HOL SZÍVOM EL A CIGERETTÁT. HA KÁROS ÉS ZAVAR MÁSOKAT AKKOR BE KELLENE AZ ÁRUSÍTÁSÁT TILTANI,DE HA ÁRÚLJÁK AKKOR NE SZABJÁK MÁR MEG HOGY HOL SZÍVOM EL A CIGIT. EDDIG CSAK MAGUKRA HARAGÍTJÁK A DOHÁNYOSOKAT ÉS A KORMÁNYBAN DOLGOZÓ EMBEREKET SZINTE EGÉSZ NAP SZÍDJÁK. ÉN NEM ÖRÜLNÉK HA ENGEM EGÉSZ NAP MOCSKOLNÁNAK.

  4. jani te szerint:

    Helyes, több pénzük marad kajára ,és talán leszoknak a cigi és van tűze ? és egyéb baromságokról az emberek.Lehet a felvett hiteleket a meg maradó 30-40 000 ből fizetni,ne róják a becsületes fizetőkre a dohányosok terheit amig ők a cigizés közben levezetik a feszkóikat. A tüdőrákot viszont már nem lehet egy törvánnyel megszüntetni ,csak elgondolkodni rajta,hogy érdemes volt és közben egy kocsi árát elfüstölni……..

    • valaki szerint:

      jani te!
      hogy több pénz marad kajára?szerinted egy bagós kaját vesz vagy cigit ha éhes?
      senki nem tudja mi is a bagózás ,aki nem dohányzik és fikázzátok a bagósókat ?ki a jó franc vagy hogy elítélj valakit mert nem olyan mint te?ha utálod a füstöt menj arrébb,meg milyen terheit fizeted egy bagósnak?csak a nagy pofád van és még sok másiknak is.

  5. roozsa szerint:

    Magyar ember trükkös ember,erre is fog találni ellenszert.Személy szerint már ültetem is a dohányt a kertembe és vígan sodrom az ingyen cigimet.És senki ne emlegesse tőlünk nyugatra mennyibe kerül egy csomag cigi,csak akkor,ha mellébiggyeszti az adott ország átlagkeresetét (ezt valahogy mindég elfelejtik megemlíteni).Tudom,hogy nem termeszthetek otthon dohányt,de lopni sem szabad,FŐKÉPPEN AZOKNAK AKIK A TÖRVÉNYEKET HOZZÁK.

  6. Péter szerint:

    Valamit nem értek:
    Ha egy szórakozó hely ajtajára kifüggesztik, hogy itt kérem dohányoznak, akkor a sok nemdohányos mi a frásznak megy be oda? Kötözködni?
    Nyissanak nemdohányzó szórakozóhelyeket, oda meg én nem megyek be.

    Az együttélés szabályait miért csak a dohányosokon kérik számon? Reggel a liftben köteles vagyok tűrni a mellettem álló hölgy szagát, mert magára borította a kölnis üvegét, ha valahol kitesznek egy hamutartót a kulturált nemdohányos azonnal tesz bele egy taknyos zsebkendőt, csak nekem kell szemlesütve, lélegzet visszafojtva állnom, hogy a dohányillattól nehogy véletlenül három füle nőjön valamelyik tápos-csirkének?

  7. zoli szerint:

    na ja. a cigi utáni jövedéki adó nagy kiesés lesz. Írországban 2004-ben vezették be ugyanezt, ott a lakosság közel 40%-a leszokott, a maradék 60%-ának a fele pedig több mint 50%-kal visszavette a fogyasztását. ha nálunk is így lenne, az a cigieladás után fizetett bevételek több, mint felétől elesik az állam. ennek következményeként a dohánygyárakban az 50%-os leépítés tuti, valamint elég sok vendéglátós szögre fogja akasztani a kulcsot… ez a sok milliárdos kiesés biztos megéri az “egészség” fejében, így is maguk alatt vágják a fát. ezzel a cigis dologgal pedig nagy fába vágták a fejszéjüket! a nemdohányzók meg csak örülnek és hajtogatják, hogy “legalább nem lesz füst meg büdös” stb. 
    egyébként aki kitalálta ezt, tuti hogy benne van az elektromos-cigi bizniszben és a trafikos dologban is! szerintem az elektromos cigi is zárjegyköteles lesz :D

  8. Pityi szerint:

    Sziasztok!
    Monami : akkor remélem majd annak is örülni fogsz, hogy nem lesz munkahelyed :) cigi nélkül nem fog bemenni oda senki hogy igyon bármit is…. vagy csak nagyon kevesen…. kiváncsi leszek arra mennyivel fog visszaesni a forgalmatok, ha a türelmi idő is lejár :P
    Tavaly, vagy mikor kitalálták a nagyokosok, hogy csak kijelölt helyen lehet dohányozni (aki nem ott gyújt rá, azt megbüntetik…stb) ezért a bárok, kocsmák éttermek, de még a munkahelyek is vagyonokat költöttek arra, hogy ezeket a “kijelölt dohányzóhelyeket” megteremtsék ,az azokkal párosuló mindenféle kikötésekkel, pl. szagelszívó meg az ilyen baromságok…na jó, ezek nem is olyan nagy baromságok….. most meg kitalálják hogy ezeket a megteremtett helyiségeket is meg kell szüntetni a nemdohányosok érdekében. Ez szerintem mind csak arra megy ki hogy az elherdált pénzeket valahonnan beszedjék, ugyanis ezt a tilalmat sok helyen nem fogják tudni betartani, így jöhetnek a milliós büntetésekből befolyt pénzek belekalkulálása az államkincstár amúgy is gyarta vagyonába. Valami susmus is lehet a háttérben, vagy csak egészen egyszerűen üldözési mániám van…de míg a pornép azzal van elfoglalva hogy na most hol lehet rágyújtani, hol sem…addig a kormány szépen alkot valamit a háttérben, amiről úgy gondolják jobb ha az átlag hülye ember nem tud. Na de nem is érdekel….. ilyenkor persze jönnek ám azzal, hogy “komoly ellenőrzések várhatóak, hogy be tartják, vagy éppen tartatják az emberekkel a dolgot, mind az állami, mind a multi cégeknél….” inkább azt ellenőrizzék hogy a munkáltató kompenzálja e a kormány idióta döntése alapján kieső kereseteket…. 4 éve ugyanannyi a fizetésem….nem hazudok: 74.000 és 79.000 ft között keresek. idén mivel az alapbért kötelező emelni a munkáltatónak, de!! kiesik a 12.100 ft-os adójóváírásom meg 1000 ft kajajegy minusz, ugyanannyit fogok megint hazavinni, ha nem kevesebbet. ADNÁ AZ ÉG HOGY MAGYARORSZÁG ÖSSZES DOHÁNYOSA LESZOKJON!!!!! Aztán majd leshetnek orbán baráték hogy mennyi jövedéki adó kiesése lesz az államnak. remélem a gyerekei is rászoknak a cigire. Előre rettegek az április elsejétől, mi lesz ott a gyárban az emberekkel….legtöbbjük már akkor remeg, ha egy órán belül nem tud elszívni egy doboz cigit. Idegbeteg egy társaság lesz, az biztos. de majd azt fogom csinálni hogy bemegyek a munkahelyemre, aztán szépen rápöffentek egy elektromos cigire ott a sorok között….. az elektromos cigire gondolom nem terjed ki a rendelet, így nem is büntethető :) )
    Csak úgy mellékesen megsúgom….a dohányosok körében az alcheimer-kór ritkábban alakul ki, mint a nem dohányosok között….. a tüdőrák sem bizonyított haogy a dohányzás miatt szedné áldozatait, csak arra fogják. az alkohollal mi van? az nem káros?? tiltsák be azt is! attól függetlenül, hogy dohányos vagyok, én nem fújom más arcába a füstöt, ha nem cigizek kifejezetten zavar is a füst….de erre találták ki a KIJELÖLT DOHÁNYZÓHELYISÉGET! Ahol a nemdohányosnak semmi keresnivalója!!!! bent a gyárban a nem dohányosok is bent trónolnak a dohányzóba és ott puffognak hogy jajjjde büdös van…. húzzanak ki onnan, és menjenek a számukra kialakított pihenőszobába…. én sem megyek be hozzájuk, hogy jajjjde puma szag van itt, meg izzadtságszag….. a szájszagról nem is beszélve, mert mi ha elszivunk egy szál cigit, legalább bekapunk utána egy rágót…de ők….
    tény és való vannak akiket zavar a bagószag…de erre találták ki a kijelölt helyeket…aki meg nem ott gyújt rá igenis büntetést érdemel….de tiltani mindenhol….az már kicsit túlzás….
    a szomszéd gyárban már él a tilalom….. napi szinten jár oda a mentő, mert az emberek nem bírják ki hogy 8 vagy akár a 12 órában nem tudnak elszívni akár csak egy szál cigarettát is…. az ilyen helyeken a munkáltatónak vagy tapaszt vagy valami nikotin pótlót kellene biztosítani az erős dohányosok számára.

  9. Heni szerint:

    ANTICIGISEK! tessék itt az esély, hogy kiöntsétek szívetek fájdalmát és mindent megrázkódtatást, amit egy dohányos valaha okozott nektek! írjátok le szépen, anyázzatok, nyomorultozzatok, ba*zdmegezzetek és keressétek azt a legrosszindulatúbb gondolatot a fejetekben, amiben egy dohányost emberi méltóságában teljes mértékben meg lehet alázni. mit pattogtok? ti nyertetek? igen. be lesz tiltiva a dohányzás? igen. most, hogy az van, amit minden antidohányos akart, mi a lópikuláért kell ugrálni és sértegetni másokat? nagyjából végigolvastam a hozzászólásokat és nagyja részétől FELFORDUL A GYOMROM! sokaknak én személyesen fújnám bele a füstöt az arcukba, hogy vegyék észre magukat és akkor lenne miért anyázni és ba*zdmegezni!!!!!!!!!!

  10. zoli szerint:

    Még annyi, hogy azon a III. osztályú helyen olyan volt a füstelszívó rendszer, hogy ha bárhol a helyiségben valaki kifújta a füstöt, az egyből a mennyezet felé el is tűnt. A rendszer levegő befújásával cirkulálta a zárt légtért. (nyáron hideg, télen pedig meleg levegőt fújt be) Nem hiszem, hogy bárkit még csak a fulladás határa is kerülgetett volna………

  11. zoli szerint:

    Dohányzom. Iskolában dolgozom. Van kifogásom a törvény ellen, de alkalmazkodni kell a szabályokhoz, ezért semmi ok a felháborodásra, mivel ez változáshoz nem vezet.
    Munkahelyemen eddig szeparált dohányzó volt füstelszívással, ahová a nemdohányzók még véletlenül sem keveredtek be. Vagyis nem károsította senki az egészségüket…
    A szórakozóhelyen, ahová legsűrűbben járok (kocsma) a vendégek 95%-a dohányzik. A maradék 5 % is csak azokból áll, akik nyáron jégkrémért jönnek.. Most így januárban a “füstös kiskocsma” már csak legenda. Persze a forgalom is érezhetően visszaesett.
    Régebben az volt tervben, hogy a vendéglátókban olyan dohányzó helyiséget kell kialakítani, ahová a nem dohányzó vendégnek nem kell bemennie / keresztül mennie ha pl. WC-re vagy a pulthoz menne. A másik helyen, ahova járok (III. osztály) a vendégek 60-70%-a dohányos, de a maradék pl az én haveri körömből soha nem panaszkodott…
    Aki pedig elítéli a dohányosokat de eljár sörözni, az inkább meg sem szólaljon…
    El kellene gondolkoznia az alkoholfogyasztás káros hatásairól és későbbi szövődményeiről.

  12. fodor kriszta szerint:

    Engem kimondottan irritál  Társasházban  lakom ahol 8 család lakik egy  folyosón .A 8  családból  3  család cigizik a  zárt  folyosón a tilallom ellenére.  Hangoskodnak  lármznak  zavarják az  éjszakai  nyugalmat teljesen olyan mint egy  kocsma:Éjjel is kijárnak  reggel  ott  fogyasszák a kv jukat el  
    Egy  perc  nyugalmamm nincs tőlük. A  felszólítás  ellenére továbra sem hajlandóak abba  hagyni   .Na  enyit a  józan paraszti észről. Egyébként  nem említettem  hogy én is  dohányzom  de  kinn az erkélyen  és  nem zavarom mások nyugalmát.

  13. cesani szerint:

    Kedves dohányzók és nem dohányzók!
    Szerintem a törvény behozása nem a nem dohányzók védelme vagy a dohányosok diszkriminációja, hanem politikai csavar! Ez arról szól, hogy már nincs cukorgyár, nincs húsipar ne legyen dohányipar se! Aki ebben az iparágban dolgozik számíthat arra , hogy hamarosan munkanélküli lesz és nem tudja eltartani a családját! A gyárak tönkremennek és csak akkor kapunk észbe, hogy az Uniós országokból kapjuk majd a dohánytermékeket és lássatok majd csodát el fogják törölni a tilalmat. Amúgy meg aki kulturált a kijelölt helyen dohányzik nem értem miért bántják?Az alkoholizmust kellene ilyen eszközökkel támadni mert az tényleg tönkretesz mindent!
    Amúgy meg aki nem dohányzik ne menjen oda az arra kijelölt helyre és aki meg szívja az csak ott tegye ahol a kijelölt hely van. Sajnos ehhez csak józan paraszti ész és nem diploma kell. Lehet , hogy egyszerűbb embereknek kellene irányítani ezt az országot!

  14. Karmen szerint:

    Erről csak annyit hogy miért kell mindent eltűrnie a magyar népnek? Mindenki úgy károsítja magát ahogy akarja ebbe nem szólhat bele senki. Megértem azt is hogy aki nem dohányzik annak rossz szagolni, de erre is lehetne megoldást találni, pl. zárt dohányzóhelyek kialakítása munkahelyeken is mert akinek stresszes a munkája az verje szét a berendezést, vagy mit csináljon mert én már sokszor ott tartok…. Nincs joga az államnak megszabni ilyen dolgokat azt is meg fogják tiltani hogy egy perc alatt hányszor vehetsz majd levegőt?
    Elég volt ebből és a benzin árakból is harcra fel…..

    • Ezek szerint:

      “Mindenki úgy károsítja magát, ahogy akarja. Ebbe nem szólhat bele senki.”
      ???
      1. A dohányzás szenvedély betegség! Az a dohányos, aki azt állítja, hogy Ő nem rabja a nikotinnak, az a tiszta, józan logika szerint nem épelméjű – hiszen önszántából rombolja az életminőségét.

      2. Értsétek már meg! Nem értetek aggódunk! A törzsfejlődés lényege, hogy a gyengék kihulljanak! Aki nem tudja az őt érő környezeti hatásokat önerejéből feldolgozni, csak úgy, hogy még egy lapáttal rátesz és tovább pusztítja önmagát az alkalmatlan erre a földi életre. Ez az Élet törvénye, ezt emberi törvény nem írja felül – bármennyire is szeretnétek.

      3. Volt egy régi jelmondat: A beszívott füst magánügy, de a kifújt már közügy. Ez jól hangzik, de hazug, mert a beszívott füst is közügy! Hacsak nem a társadalmon kívül élsz, ahol SEMMIT nem kérsz az embertársaidtól: “inged, gatyád magad varrod, bocskorodat magad szabod, rá nem szorulsz SENKIRE”. A beszívott füst miatt megbetegszel. Az orvosok, ápolók bérét, … nem te fizeted, sőt nem szégyenled magad azért, hogy még pénzt is kérsz annak okán, mert sikerült “pályán kívülre” kerülnöd. (Az adókból befolyt pénzek sem fedezik az egészségügy e témában felmerült költségeit). Miért fizessen a (Társadalom)biztosító, egy “önbetöréses” biztosítási csalás esetére??? … … … …

      GONDOLKODJATOK MÁR EL EZEN!!!

      Mi már olyan sokat voltunk veletek türelmesek… lássátok már be! Szégyellni való dolgot műveltek. … … … …

  15. Monami szerint:

    Orbánnak van egy jó tette: Betiltotta zárt helységben a dohányzást! :-) pultosként dolgozok és rengeteg füstöt beszivtam mások miatt.Nagyon jó h nem kell megfulladnom!Örülök neki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  16. hoxi szerint:

    Ja és még valami… Ezt csak úgy “élményként” mesélem el… Mikor gyerekkoromban a szüleimmel panelban éltünk, volt egy nagy dohányos alsó szomszédunk, aki állandóan az erkélyén cigizett. Nekünk általában nyitva szokott lenni az erkélyajtó, mert az olyan lakásokban állandóan szellőztetni kellett a penészedő falak miatt. Csak az volt a bökkenő, hogy a harmadikról fölszállt a cigifüst a negyedikre, és vagy a bagószag miatt fulladoztunk, vagy szellőztetés híján az állott levegőben. Télen, vagy hideg időben annyit változott a helyzet, hogy a wc-re zárkózott be bagózni és a kedves szellőzőrendszeren keresztül a mi wc-nkből áradt a bagószag. És az istennek nem lehetett hatni arra a nőre, holott a férjét és a kisfiát is zavarta a “szenvedélye”.
    Egyébként épp most keresnek kertes házat, mert negyvenes éveit taposva már nehézkesen tud felgyalogolni a harmadik emeletre. Vajon miért?

  17. hoxi szerint:

    Egy korábbi hozzászóláshoz: attól, hogy valaki nem bír elviselni egy szagot, illatot (speciel a kávé illatát) az egy dolog, de legalább abban nincs több száz rákkeltő és egészségtelen maszlag, ami a tüdődben landol, és beteggé tesz… És hiába mondják a dohányosok, hogy joguk van hozzá… Persze, joguk az van, de ugyanúgy nekünk is jogunk van tiszta levegőt szívni. Drága, büdös, egészségtelen, akkor meg mire jó? Jó lenne, ha inkább tényleg megpróbálnátok leszokni, és ez nem csak a nemdohányzók érdeke, hanem a tiétek is… 

  18. zoo72 szerint:

    Olvasgattam a hozzászólásokat, közben megittam 3 kávét és elszívtam 8 szál cigarettát!

    dadan001 . nekem is ez a véleményem! (csúnyán beszélsz ).
    kisherceg. A sörtől is büdös vagy, a tapasz nem sokat ér, elektromos cigiről majd 10 év múlva beszéljünk. ha nem kezelnék a dohányt különböző „vegyszerekkel” talán tapasz nélkül is menne a leszokás!
    kati10. „a dohányzás egy függőség amiből nem olyan egyszerű kilábalni!” ez így van!
    Lmari. mi megyünk börtönbe ott úgy is lehet bagózni, te meg fizeted a ~ 600 ft/ l benzint, ~ 500ft/kg kenyér. stb. és közben szopogatod a „román óc. Viktor” fütykösét!!
    Loppee. teljesen igazad van, mindenkinek el kéne gondolkoznia az írásodon!
    Dohányzok, kocsmába járok, BKV bérlettel utazok, nettó 110e keresek, 15 e költök cigire, ha kevés a pénzem másod állást vállalok, most már emelt áfát fizetek, és ezek után még a „f szopó milliomos köcsögök „ rendszabályozni akarnak, hogy 1 magántulajdonban lévő helyiségben, kávézás közben ne dohányozzak, menjek ki a hidegbe, hogy megfázzak, utána meg nem tudok dolgozni, mert beteg vagyok.
    Eddig nagyon jól működött a szeparált, vagy elszívóval felszerelt helyiség.
    Belegondolok, leszokok a cigiről, kocsmázásról. kérek 1 csekket, hogy ez a pénzt be tudjam fizetni bármilyen jogcímen, mert nyakig szarban van az ország!
    Valaki azt írja „pofámba fúja a füstöt” erről az jut szembe „ló fasz a seggedbe”, nálunk a lónak van!
    Na, mindegy, nem az állampolgároknak kell elhagyni az országot, hanem ennek a rabló kormánynak!

  19. lukacs norbert szerint:

    T. Kèpviselö urak! Most az anyukájuk csuklik,de rendesen,maguk meg sz***anak le!

  20. Csocsó szerint:

    Minden törvény annyit ér amennyit be tudunk tartatni!
    Én egy középiskolában tanítok 32 éve, ahol a diákok 70-80%-a dohányzik (főleg a lányok) Mindent elkövetünk, hogy lebeszéljük őket, személyes példával is, (a 100 fős testületben alig van dohányos) szankciókkal, illetve alternatívák nyújtásával is, de nem érünk el eredményt. Nem lehet ezért senkit büntetni (kirúgni), mert akkor nem marad az iskolában diák, és a sok fegyelmi miatt az oktatás kerül veszélybe. Ezért szünetekben, szabadidőben a diákok megkeresik az iskola rejtett zugait és rágyújtanak. Tanórákon még nem, de nem adok neki sok időt meg fogják tenni, és tehetetlenek leszünk ellene. Miért? Hát azért, mert bármelyik tizenévest kiszolgálnak dohányáruval szinte bárhol. Senki nem lép ellene. Szülők sem tiltják meg a gyereknek. Sőt egyik gyermekorvos barátunk azt mondta, hogy még örül is neki, mert akkor nem nyúl a droghoz . Elgondolkodtató, nem? Aztán itt a ” villanycigaretta” Már látom magam előtt a diákokat, amikor óra alatt előveszik és a pofámba pöfékelnek vele! Pusztán heccből. Aztán a sok elektromos cigaretta közül válasszam ki azt aki tényleg normálisra gyújt! No még egy érdekes dolog: buszmegálló van a házunk előtt a kaputól 8 méterre. Minden szombaton összesöpröm a járdán a csikkeket, mert oda is jut. Az idén már csak a járdán fognak dohányozni pontosan a kapumban, oda fogják elnyomni a csikkeket, és oda fognak köpködni (ez egy új szokás, a dohányzás mellékterméke a fiataloknál). Összegezve a véleményem: jó lenne a dohányzás visszaszorítását a fiataloknál elkezdeni, de nem csak szankciókkal, hanem alternatívákkal. A dohányzás pótcselekvés, nem betegség, egy rossz beidegződés, amely azért tud tért hódítani mert a fiatalok unatkoznak. Nincs mit tenniük szabadidejükben, óraközi szünetekben, szórakozás közben. Nincs motiváló értelmes játék ami a figyelmüket elterelné jó irányba. Nincs élvezhető lehetőség más csak a cigaretta és a drog. A felnőtt társadalom pedig nem lát és süket is, mert most is csak azzal foglalkoznak, hogy miért nem lehet majd dohányozni néhány helyen! Az ifjúság pedig csak élje a sivár életét!

  21. pisti szerint:

    látom itt mindenki nagyon okos és mindenre maximális rálátással bír… kár, hogy elég egyoldalúan:)
    én dohányos vagyok, de abszolút egyetértek ezzel a törvénnyel. lehet itt szídni bárkit, a kormányt, az államot vagy a nemdohányzókat, de lássuk be ez egy társadalomépítő dolog.
    aki meg annyira butuska, hogy csak azt látja, hogy mennyi adókiesés származna a dohánytermékek jövedéki adójának elmaradásából, az egy kicsit gondolkozzon el azon, hogy mennyi plusz pénzbe kerül a költségvetésnek a dohányosok gyógykezelése. ugye ugye?
    különben is, mi dohányosok élünk egészségtelenül. mit szólna egy dohányos, ha holnaptól köteleznék arra, hogy szúrja magát heroinnal? mert lényegében mi dohányosok ezt tesszük a nemdohányzokkal “szívd csak velem együtt” jelszó alatt.
    okos kommentelők, mielőtt ide írnátok, gondoljátok át jobban:)

Írj hozzászólást »
Ezt olvasta már?

[singlepic id=1311 w=320 h=80 float=left]Kedd késő éjjel több száz rendőr érkezett Gyöngyöspatára, mert a helyi romák és a Véderő tagjai ...