2012. december 10. 11:33.

Ha a munkaadó úgy dönt, akkor jövőre karácsony első napjának hajnalán is dolgozni kell.

A munka új törvénykönyvének 2013 januárjától érvényes rendelkezése naptárreformot tartogat, ami főként a több műszakos munkarendben dolgozókat érinti – írja az adó.hu. A részben már idén hatályba lépett munkajog alapján a munkaadó jövőre dönthet úgy, hogy a munkanap reggel 6 órakor kezdődik, és onnantól tart 24 órán keresztül, azaz például karácsony első napja hajnali 6 óráig még nem számít munkaszüneti napnak.

Az adó.hu megjegyzi azt is, hogy ha például reggel 8 órakor kezdődik a munkanap, akkor a munkaszüneti nap már reggel 7 órakor elkezdődik, mivel a jogszabály szerint a reggel 7 és este 10 közötti időtartamot ilyen esetekben pihenő- vagy a munkaszüneti napnak kell tekinteni.

december 25

Többen dolgozhatnak karácsonykor jövőre

A munkanap meghatározásának nem csak a munkaszüneti napoknál van jelentősége, hanem a pihenőidő, illetve a pihenőnapok kiadásánál is. A 2013 januárjában életbe lépő törvény szerint a munkáltatóknak évente csak 7 napot kell a munkavállaló kérése szerint szabadságnak kiadni, azt is legfeljebb két részletben.

Az új törvénnyel a pihenőidő-szabályozás is változik. Alapesetben heti két pihenőnap, vagy heti 48 óra pihenőidő jár, és havonta egy pihenőnapnak vasárnapra kell esni (kivéve a kifejezetten hétvégi munka esetén). Az egyenlőtlen munkaidő-beosztással dolgozóknak 6 munkanaponként kell egy pihenőnapot beiktatni, kivéve a megszakítás nélküli, a több műszakos munkarendben dolgozóknak vagy az idényjellegű munkásoknak. Ha a munkáltató rendkívüli munkavégzést rendel el, akkor nem kell kiadni a hetedik napot pihenőnek.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
villamos

Advent második vasárnapjától, december 9-től újra karácsonyi villamos szeli át Budapest utcáit. A szépen feldíszített Fényvillamossal a 2A jelzésű, a ...