2010. augusztus 27. 20:00.

Ízletes dunai halászlé bográcsban A hagyománnyá vált Halászléfőző Verseny idén is szeptemberben kerül megrendezésre. A versenyre interneten és telefonon lehet jelentkezni. A megmérettetés 21 éve vonzza a 11. kerület lakóit, két éve több mint 80-an neveztek, a szervezők idén legalább100 csapatra számítanak.

A kezdetek kezdetén a helyi TV hívta a helyieket ünnepséggel egybekötött halászléfőzésre. A szokássá vált főzőcskézésre minden évben többen és többen neveznek be. A versenyzők saját, féltve őrzött családi receptjeiket vetik be, hogy mindenkit maguk mögé főzzenek. Megéri küzdeni, mert az első hat helyezettet jutalmazzák, és három különdíj is kiosztásra kerül.

Vannak olyan versenyzők, akik évek óta magukhoz ragadják a fakanalat és finom lakomát készítenek a bográcsba, és minden évben szép számmal jelentkeznek új szakácsok is a megmérettetésre. Augusztus elejétől lehet jelentkezni telefonon és személyesen az Újbuda Televízió Szerkesztőségében, valamint emailben az ujbuda.hu oldalon kitöltött jelentkezési lappal.

A verseny igazi célja talán nem is a győzelem, hanem a részvétel, hogy mindenki jól érezze magát, közösséggé kovácsolja az embereket, és mindenki egyen egy jó kis halászlét.

A következő híreink is érdekelhetik:
9. Szilvaszombat Kétbodonyban

9. Szilvaszombat Kétbodonyban

2011. augusztus 26. 14:51.
WTW – A legjobb programozók versenye

WTW – A legjobb programozók versenye

2011. március 7. 11:25.
Seobaglyak – Seo verseny 2011.

Seobaglyak – Seo verseny 2011.

2011. február 11. 12:30.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=298 w=80 h=240 float=left]A 11. kerületi volt szocialista képviselő október közepéig börtönben marad. A Fővárosi Főügyészség szóvivője jelentette be, ...