2011. augusztus 9. 14:27.

1-nap-vizilabda Éjjel-nappal, vagyis 24 órán keresztül követik egymást a vízilabda mérkőzések a nemzetközi tornán, ahol magyar, szerb, német, román és horvát gyermeksportolók vesznek rész. Az augusztus 19-én és 20-án tartandó maratonnak idén 3. alkalommal lesz házigazdája az Újpest Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (UVSE). Az “1 Nap Vízilabda” nevű tornának az a célja, hogy minél többen támogassák az utánpótlás-nevelést.

Kis József vezetőedző, a torna főszervezője elmondta, hogy 3 évvel ezelőtt Guinness-rekord felállítása miatt rendezték meg a non-stop vízilabda mérkőzéseket, azonban ma már letettek az értelmetlen célról és rájöttek arra, hogy a rekordhajhászás helyett sokkal fontosabb az utánpótlás nevelése.

Kemény Ferenc utánpótlás-igazgató, a torna fővédnöke elmondta, hogy Magyarországon körülbelül 100 vízilabda-egyesület működik, de csak néhány nevezhető minőséginek, és közülük is az egyik legjelentősebb az UVSE.

A torna augusztus 19-én délután 4 órakor kezdődik és augusztus 20-án 4 órakor fejeződik be. A 24 órás vízilabdázás helyszíne a margitszigeti Hajós Uszoda lesz, ahol 4×7 perces mérkőzéseket játszanak a fiú és a lánycsapatok, így összesen 500 pólós lép színre. A torna különlegessége az lesz, amikor színészek és újságírók válogatottjai csapnak össze.

A következő híreink is érdekelhetik:
Magna Cum Laude Koncert a Margitszigeten

Magna Cum Laude Koncert a Margitszigeten

2011. augusztus 16. 8:36.
Madármegfigyelés a Margitszigeten

Madármegfigyelés a Margitszigeten

2011. július 14. 19:16.
Már 4 magyar aranyérem a Margitszigeten

Már 4 magyar aranyérem a Margitszigeten

2010. augusztus 12. 21:17.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2049 w=120 h=240 float=left]Még csak négy forduló ment le a magyar labdarúgó bajnokságból, de máris áll a bál néhány ...