2012. május 4. 17:17.

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Budapest Folk Fest, mely folk és világzenei előadókat felvonultató nagyszabású rendezvény.

Május 9. és 12. között a Budapest Folk Festen színvonalas komoly- és népzenei programok várják a közönséget. A Fonó Budai Zeneház mellett a Kobuci Kertben, az Assisi Szent Ferenc Templomban és az Allee bevásárlóközpontban felállított színpadon lesznek műsorok.

A négy nap leforgása alatt a legjobb magyar és külföldi zenészek húzzák a talpalávalót. Május 9-én fellép például a Buda Folk Band, május 10-én Porteleki Lászlót és családi zenekarát ismerheti meg a közönség, majd Boris Kovač & David Yengibarjan legújabb lemezét mutatja be, a napot pedig a Tóth Viktor Tercett zárja.

Május 11-én a Berka együttes moldvai és a Felvonó Zenekar vonós táncháza ígér különleges kikapcsolódást. A fesztivál zárónapján a Szászcsávási Férfikar, Szászcsávási Zenekar műsorát hallgathatja meg a közönség, majd a mongol, bolgár és francia tagokból álló Les Violons Barbares és a magyar folk-bluest játszó Mississippi Big Beat szórakoztatja a látogatókat.

A fesztivál a Csík Zenekar koncertjével ér véget, ám a zene nem áll meg egy pillanatra sem, ugyanis egyből kezdetét veszi a 30 órás Folk Maraton.

Budapest Folk Fest

Budapest Folk Fest 2012.

A következő híreink is érdekelhetik:
Világbüfé

Világbüfé Fesztivál – 2012.

2012. június 20. 19:10.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
lámpa

Automatizált piroslámpa-figyelő rendszert tesztel a rendőrség a fővárosban a Kacsóh Pongrác út - Hermina út kereszteződésében. A hatóságok egyelőre nem ...