2012. augusztus 2. 11:48.

2013 januárjától 349 őr gondoskodik arról, hogy a Parlamentben rend legyen. Az új országházi őrség 2,3 milliárd forintba kerül majd.

Jövőre szinte minden képviselő mellé házőrt lehet állítani, ugyanis a rend fenntartóinak száma alig marad el a honatyák számától. Az őrök 349-en lesznek, a parlamentben pedig most 386 politikus ül. A következő ciklusban azonban csökkentik a képviselők számát, csak 200-an lesznek, de az őrök száma marad, azaz csaknem kétszer annyi őr fog a honatyákra jutni.

A Parlament védelmét jelenleg 266 rendőr látja el, az ő státuszukat a Belügyminisztérium átadja az Országgyűlésnek. Kövér László házelnök kezdeményezte az új parlamenti őrség létrehozását.

őrség

A következő ciklustól több lesz az őr, mint a képviselő

Az őrök fejenként átlagosan havonta 400.000 forintot keresnek majd bruttóban, ugyanis a 2013. évi költségvetés tervezete szerint 2,1 milliárd forint jut majd az új őrség személyi juttatásaira és járulékaira. Emellett pedig új egyenruha is jár nekik, amire 200 millió forintot különítettek el.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Erzsébet utalvány

Mostantól a szociális segélyből 5.000 forintot Erzsébet-utalványban kaphatnak a rászorulók, és ha túl sokat hiányzik a gyerek az iskolából, akkor ...