2013. március 5. 18:48.

A megállókban van a legtöbb illegálisan dohányzó – derítette ki az ÁNTSZ legutóbbi akciója során, melyen azt ellenőrizte, hogy az emberek betartják-e a nemdohányzók védelméről szóló szabályokat.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai – közterület-felügyelők, rendőrök, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival közösen – az elmúlt két hét során azt ellenőrizték, hogy a közterületeken, közintézményekben, bevásárló- és sportközpontokban, valamint szórakozó- és vendéglátóhelyeken betartják-e a nemdohányzók védelméről szóló szabályokat. A szabályszegőkre összesen 5.000.000 forint bírságot szabtak ki.

Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos március 5-i sajtótájékoztatóján elmondta, több mint 9.000 vizsgálatot végeztek, és 1.000 ellenőrzésre átlagosan 18 kifogás jutott.

dohányzás

A tiltás ellenére a legtöbben a buszmegállókban gyújtanak rá

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb szabályszegés a buszmegállókban történik, annak ellenére, hogy ott mindenütt kint vannak a dohányzást tiltó táblák. Az akció során kiderült, több játszótéren hiányzik a tájékoztató tábla, ezekben az esetekben azok mielőbbi pótlását kérték a fenntartóktól.

Olyan vendéglátóhelyet is találtak, ahol az ellenőrzéskor ugyan nem dohányoztak, de egyes jelek mégis arra utaltak, hogy egyébként cigarettáznak, és volt olyan hely is, amelyet más közegészségügyi okból kellett azonnal bezárni. Az 5.000.000 forintos bírság jelentős részét szórakozóhelyektől szedték be az ellenőrök, míg 1.000.000 forint közterületeken kiszabott kisebb összegű bírságokból állt össze.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását 2012 januárjában vezették be, azóta az ÁNTSZ 67.000 ellenőrzést folytatott és 17.000.000 forintos bírságot szabott ki.

A következő híreink is érdekelhetik:
tv2

23 milliós bírságot kapott a TV2

2013. február 5. 12:15.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
időjárás

Az egész média fizethet az időjárásért. A legújabb meteorológiai törvény-tervezet szerint adót kell fizetniük a médiacégeknek, hogy közölhessenek időjárásjelentést. Ha ...