2013. január 16. 17:16.

A 2012-ben elhunyt Komár László exfelesége jó hírnév megsértése miatt milliókat követel Hajdú Pétertől.

Az énekes korábbi neje bíróság elé citálta a Frizbi műsorvezetőjét egyik adása miatt. Az asszony sérelmezi, hogy a TV2 honlapján még mindig látható az az interjú, amit egykori férje 2011-ben adott. A riportban Komár „dögkeselyűhöz” hasonlította akkori, válófélben lévő feleségét és a következőt mondta: „Amikor jött a rákos balhém, a feleségem arra gyúrt, hogy meg fogok halni”.

Az asszony beperelte Hajdú Péter cégét jó hírneve megsértéséért, és 5.000.000 forintot követel tőle, sőt a tévécsatorna ellen is pert indított. „Aki megnézi a Frizbi azon adásait, amelyekben a pert indítóról nyilatkoztak, az tökéletesen érteni fogja, miért került sor a perindításra. Mindenkinek joga van jogvédelmet kérni, ha megalázzák, ha valótlan tartalmú, és az ő becsületét, jó hírnevét sértő megnyilatkozásban beszélnek róla. Amennyiben egy médium enged meg magának egy ilyen jogsértést, akkor az érintett állampolgár is megengedheti magának a jogvédelmet” – nyilatkozta a megsértett ex ügyvédje, dr. Landes Judit.

Komár exével

Komár exe megsértődött azon az interjún, amiben volt férje dögkeselyűhöz hasonlította őt

A Frizbi műsorvezetője megúszhatta volna a bíróságot, ugyanis a sértett peren kívüli egyezkedést szorgalmazott, ám Hajdú kötelességének érezte megvédeni Komár emlékét. Az első tárgyalás még 2012 októberében volt, a másodikra az énekes is be lett idézve, ám a sors közbeszólt és a tárgyalás előtt néhány nappal elhunyt. A rákbeteg énekes halála megnehezíti a tárgyalás lefolyását, ugyanis a TV2 műsorvezetője az ő vallomásával akarta alátámasztani, hogy az interjúban elhangzottak megfelelnek a valóságnak.

„A következő tárgyaláson tanúkkal fogjuk bizonyítani, hogy Komár László igazat mondott” – magyarázta Mester Csaba, aki Hajdút, illetve a műsorkészítő cégét védi.

„Kötelességemnek érzem, hogy megvédjem néhai barátom emlékét! Ő már nem tud ott lenni a bíróságon, én viszont ott leszek” – nyilatkozta Hajdú.

„Meg tudom erősíteni, hogy Komár László volt felesége a tévécsatornát is beperelte” – közölte Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

A következő híreink is érdekelhetik:
Komár László

Meghalt Komár László

2012. október 17. 9:21.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Hajdú Péter

Hajdú Péter ötlete alapján ezentúl nem vasárnaponként, hanem szerdánként láthatják a nézők a Frizbit. A TV2 nagyot kockáztat, ugyanis sok ...