Havonta legalább 50.000 forint juttatást kap H. Csanád, aki tavasszal brutális kegyetlenséggel kivégezte négy rokonát.
Mint korábban megírtuk, Kulcs polgármestere, Kiss Csaba egyáltalán nem akar fizetni a családirtónak, ám törvény kötelezi az önkormányzatot, hogy szociális juttatásban részesítse a gyilkost.
A polgármester nem rejtette véka alá véleményét és kerek perec kijelentette: ha rajta múlna, egyetlen fillért sem kapna Csanád. Ám a törvények értelmében a kulcsi mészáros jogosult szociális járadékra, melyet a lakhelye szerinti önkormányzatnak kell biztosítania. Ha a testület önhatalmúan megtagadja a juttatás kifizetését, akkor komoly bírságra számíthat. A településnek csupán annyi beleszólása van az ügybe, hogy rajta múlik, mekkora összeget folyósít a 4 családtagját kivégző fiatalembernek. A maximális kiutalható segély 85.500 forint, ám ennyit biztos nem kap Csanád.

H. Csanád április 6-án egy bozótvágó késsel végzett nagyszüleivel, édesapjával és a bátyjával
„Felháborító, hogy olyan embernek kell fizetnünk, aki azt tette, amit, ezenfelül pedig még egy fillér kiadása sincs, hisz rácsok mögött ül. A város képviselői most azt vitatják meg, hogy a kiszabott határokon belül pontosan mekkora összeget állapítsunk meg. Személy szerint a lehető legkevesebbet fogom megszavazni” – mondta felháborodva Kiss Csaba, aki szerint a településen bőven akadnak olyanok, akiknek nagyobb szükségük lenne erre a pénzre.
„Akinek hivatalos orvosi szakvéleménye van arról, hogy egészségkárosodást szenvedett, valamint nincs jövedelme, annak jár a szociális járadék. A törvény nem tesz különbséget abban, hogy ki, hol, hogyan szerezte ezt a károsodást, és a járadék összege személyenként változó lehet” – mondta korábban Kulcs jegyzője.
A szociális járadék összegét egyébként a korábbi kereset alapján határozza meg a törvény ám Csanád a gyilkosság előtti években nem dolgozott, csupán alkalmi munkákból élt, így havonta körülbelül 50.000 forintra számíthat.


















