2011. november 4. 16:00.

internet_0 Körülbelül egy tojás vagy egy fél deci kávé tömegével egyenlő az internet, ugyanis a becslések szerint 50 grammot nyom. Arról nincsenek adatok, hogy a világháló  hány oldalas, de egy új elméletet tovább boncolgattak, ami abból indul ki, hogy egy e-olvasónak megnő a súlya, ha rátöltünk egy e-könyvet. A  számításokat és becsléseket kiterjesztették a világhálóra, amiből az derült ki, hogy az internet 5 dekát nyom.

A számításhoz két elméletet vettek figyelembe, egyrészt Albert Einstein elmélete volt a kiindulópont, amely alapján még John Kubiatowicz állapította meg, hogy attogrammokkal (vagyis trilliomod részével) változik a Kindle tömege, mikor információval töltjük meg. Zárójelbe érdemes megjegyezni, hogy a legpontosabb mérleg ennek csak a töredékét képes mérni.

Másrészt az internet méretét, a szerverek számát és a rajtuk keresztül elérhető információkat is figyelembe vették. A kettő szorzatából pedig a szakemberek megkapták az 50 grammot.

Az 5 dekagrammos becslés a 2006-os és 2007-es internetállapotot tükrözik, és azóta bővült, vagyis elképzelhető, hogy „hízott” a net és most akár 100 grammot is nyomhat.

A következő híreink is érdekelhetik:
Einsteinnek mégis igaza van?

Einsteinnek mégis igaza van?

2011. október 18. 12:28.
Hány oldalas az internet?

Hány oldalas az internet?

2011. szeptember 13. 10:40.
Minden magyar állampolgár szavazhat

Minden magyar állampolgár szavazhat

2011. augusztus 29. 13:16.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2623 w=320 h=80 float=left]A kormány elfogadta a szabálysértésekről szóló új törvények tervezetét, ami alapján emelkedik a szabálysértéskor kiszabható legalacsonyabb ...