2011. augusztus 22. 9:21.

skoda-superb Csaknem 100 luxusautót osztottak szét miniszterek, államtitkárok és a helyettes államtitkárok között, amelyeket 600 millió forintért szerzett be a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). A vadonatúj Skoda Superbekre azért volt szükség, mert az állami vezetők régi, többéves járműveket használnak, amik sokszor lerobbannak. A KEF szerint olcsóbb, ha új autókat vesznek, minthogy a régieket megjavíttatják.

A miniszterek egy része egyelőre nem élt az új kocsi lehetőségével, és megmaradt régi autója mellett. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter továbbra is egy Audi A6-ossal közlekedik, Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter sem válik meg 3 éves Lexus HS19-esétől, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is a Škoda Octaviájával jár nap mint nap, nem ült át az új luxuskocsiba.

A honvédelmi, a belügyi és a külügyi tárca vezetői védett személyeknek számítanak, így ők akkor sem kapnának az új kocsikból, ha kérnének, mert az ő járműveiket a Köztársasági Őrezred szerzi be.

Matolcsy György gazdasági, Navracsics Tibor közigazgatási és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás-miniszter rögtön lecserélte Audi A6-osát az új Superbre.

Az államtitkárok és helyettes államtitkárok többsége már átült a Skodákba.

A tárcavezetőknek 200 lóerős, kétliteres, benzinmotorral ellátott autó jár, amely a gyári adatok szerint 236 km/óra végsebességre képes. A szalonokban egy ilyen autó 8,85 millió forintért kapható. Az államtitkárok ennél drágább verdát kapnak, ugyanis az összkerék-meghajtású, 140 lóerős dízelautó néhány ezer forint híján 9 millióba kerül a kereskedőknél. A helyettes államtitkároknak 160 lóerős alapfelszereltségű Superbeket osztottak szét, amelyeknek a piaci ára 6,8 millió forint körül mozog.

A KEF jelentős kedvezménnyel vette meg az autókat, így átlagosan 6,2 millió forintba kerültek.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2137 w=320 h=80 float=left]A nyári időszak kimondottan kedvez a rovaroknak, ilyenkor darazsak és méhek donganak a strandokon. Amíg csak ...