2012. június 2. 23:10.

A Csillag Születik 4. szériáját a kultúrmissziót végrehajtó szerény operaénekes, Mészáros János Elek nyerte meg.

A Csillag Születik végső döntőjében a három finalista – Szirota Jennifer, Mészáros János Elek és a Quantum XXL – 2-2 produkcióval lépett színpadra: először szólóban, majd egy sztárvendéggel. A zsűri – Pokorny Lia, Hajós András, Hernádi Judit és Puzsér Róbert – mindegyik előadást külön-külön értékelte és pontozta , de a végső döntés a nézők kezében volt. A zsűri véleménye csupán irányadó volt, csak és kizárólag a közönség szavazata döntötte el, hogy ki a legfényesebb csillag.

Mészáros János Elek

A Csillag Születik győztese: Mészáros János Elek

Először a Quantum XXL lépett színpadra. A fiúk az eddigi legzúzósabb produkciójukat adták elő, amit tátott szájjal néztek végig az ítészek. „Nemzetközi szintű előadók vagytok” – dicsérte a csapatot Puzsér, majd nem titkolva, hogy a Quantumnak szurkol a következőt mondta: „Győzzön az igazság, győzzön a Quantum!” A csapat 38 pontot kapott. Szirota Jennifer elképesztő erővel énekelte el a Hair című musical egyik dalát. A 18 éves énekesnő szívhez szóló melódiájának minden hangjában az érződött, hogy meg akarja nyerni a tehetségkutatót. A zsűri 36 pontra értékelte a kiscsillag fantasztikus éneklését. Mészáros János Elek nem aratott osztatlan sikert a Művész Himnuszával. A legkritikusabb zsűritag, Puzsér Róbert kerek-perec ki is jelentette, hogy az énekes nem érdemli meg, hogy ő nyerje meg a tehetségkutatót. János ezúttal „csak” 33 pontot kapott.

Miután mindegyik kiscsillagok színpadra lépett két szuperprodukció következett. A Csillag Születik korábbi szériáinak legsikeresebb táncosai, az Appril Project, a Bad Boyz, a No Comment és a 4 For Dance tagjai egy közös show-val készültek. Majd az X-Faktor sztárjai, Janicsák Veca és Kocsit Tibor duettezett.

Ezután ismét a versenyben lévő kiscsillagok következtek. Mészáros János Elek tőle szokatlan műfajjal, a rockkal próbálkozott és a Csillag Születik korábbi győztesével, Tabáni Istvánnal énekelt egy Queen dalt. János bebizonyította, hogy bátraké a szerencse, ugyanis az új stílussal teljesen lenyűgözte az ítészeket és 36 pontot zsebelt be. Szirota Jennifer a Belmondo frontemberével, Czutor Zoltánnal felszántotta a színpadot az Evanescence Bring me to life című számmal. Jenni nem csak a közönséget nyűgözte le, hanem még Puzsért is. Az énekesnő 36 pontot kapott. A Quantum XXL a világhírűvé vált Face Team-mel állt össze. A csapat ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, mert őrületes táncos-kosárlabdás show-t produkált. A szenzációs előadást az eddigi legmagasabb, 39 ponttal jutalmazta a zsűri.

Az ítészek összesített pontja alapján a Quantum XXL csillaga volt a legfényesebb, ám nem a zsűri, hanem a nézők döntötték el, hogy ki nyerje meg a tehetségkutató idei szériáját. Az eredményhirdetés előtt Geszti Péter a Gringo Sztárral elénekelte legújabb slágerét, majd Lilu és Ördög Nóri lezárta a szavazást, hogy kiderüljön: az operaénekes, a fiatal énekesnő vagy a tánccsapat élete változik meg örökre.

A közönség szavazata alapján a legfényesebb csillag és egyben a 12.000.000 forint, a görögországi luxusnyaralás és az Opel boldog tulajdonosa Mészáros János Elek lett.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
3. Belga Sörfesztivál

A sörrajongók a legérdekesebb és legzamatosabb belga söröket kóstolhatják meg június 1-3. között a Vajdahunyadvárban. A 3. Belga Sörfesztivál 3 ...