2010. június 6. 6:23.

Ping-Pong Litkei József a káposztásmegyeri éjszakai pingpongklub vezetője joggal büszke az elért eredményekre. Programjukat Újpest önkormányzata és a Sirály Életmód Klub támogatja. Éjszakánként a pingpongoznak, dartsoznak, csocsóznak, társasjátékoznak a fiatalok és még a média világával is ismerkednek.

Több mint harminc fiatal találkozik újpesti klubjukban, ahol otthonos légkörben formálódik a közösség. 1998-ban kezdődött a káposztásmegyeri művelődési házban az éjszakai sportolás asztalitenisszel. Lányaimon keresztül ismerkedtem meg az éjszaki sporttal – emlékezik Litkei József.
Túl azon, hogy a sport és a közösség erejével formálják a kiszolgáltatott sorsú fiatalok mindennapjait, a legtehetségesebbek előtt megnyitják a versenysport, az élsport lehetőségét is. Kemény edzések eredményeként jutnak el a rangos versenyekre.
Ez éjszakai klubok közül egyedül ők vannak ott a Budapest-bajnokság másodosztályában. Azok a gyerekek, akik hozzájuk eljutnak, már jó kezekbe kerülnek, életüket már nem az utca és az éjszaka farkas törvényei irányítják.

Nem a spanyolviaszt találták fel, hittel, alázattal követik a nagy elődök példáját. Meg kell emlékeznünk V. Standyferről, aki két évtizeddel ezelőtt szociális munkásként Marylandben indította éjszakai kosárlabda meccseit. Kezdeményezése átütő sikert hozott, statisztikailag is mérhető módon csökkent a kábítószer fogyasztás és a bűnözés a fiatalok körében. A módszer futótűzként terjedt az Amerikai Egyesült Államokban. A mi kezdeményezésünkkel párhuzamosan, szintén 1998-ban Magyarországon Dr. Faragó Sándor gyermekorvos és pszichiáter pingpongozni hívta Óbudán az éjszakában kóborló fiatalokat. Az országban minél több elhívott emberre, minél több Litkei Józsefre és felelősséggel gondolkodó, olyan önkormányzatra lenne szükség, mint az Újpesti.

A következő híreink is érdekelhetik:
Tudomány Világfórum Budapest 2011.

Tudomány Világfórum Budapest 2011.

2011. november 16. 13:44.
Rubik-kocka Európa-bajnokság Budapesten

Rubik-kocka Európa-bajnokság Budapesten

2010. szeptember 30. 19:01.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=110 w=320 h=100 float=left]Éppen, hogy 100. évébe lépett Lilienthal Andor a kalandos életű sakkozó, aki számtalan fényes győzelem után, ...