2010. december 7. 10:36.

zona Kedden átveszi a repülőtéri drosztot a tendergyőztes Főtaxi Ferihegyen. Éjszaka a Budapest Airport munkatársai már el is tüntették a Zóna Taxi feliratát az érkezési oldalon. Ennek ellenére a Zóna nem ismeri el a felmondást, és továbbra is szolgáltatnak majd a reptéren.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Budapest Airport az ősszel határozta el, hogy szakít az eddigi taxi-szolgáltatóval, és október elején tendert írtak ki. Ezen végül a Főtaxi lett a befutó, így keddtől már ők szállíthatják az utasokat Ferihegyről. Azonban a Zóna Taxi nem ismeri el jogszerűnek a felmondást, bíróságon támadták meg a tendert, és továbbra is szolgáltatni kívánnak Ferihegyen.

Veres István a Zóna tulajdonosa mondta el az MTI-nek, hogy bár nem erőszakkal szeretnék rendezni a vitás helyzetet, de autóik ezentúl is a repülőtéren lesznek, és a Zóna hoszteszei igyekeznek majd oda irányítani az érkező utasokat.

/Forrás: MTI/

A következő híreink is érdekelhetik:
Zóna helyett Főtaxi Ferihegyen

Zóna helyett Főtaxi Ferihegyen

2010. november 24. 13:16.
Ferihegy újra biztonságos

Ferihegy újra biztonságos

2010. november 13. 3:11.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=622 w=100 h=240 float=left]Hétfőn az Országgyűlés megválasztotta a legfőbb ügyészt, Polt Pétert. A parlamenti képviselők titkos szavazásán Polt 271 ...