Kategória: 1. kerület |

Még több: : ,

2010. július 7. 20:05.

gyermekrajz Megrendezték a II. Kárpát-medencei bibliai témájú gyermekrajzpályázatot, amelyet a Budai Református Egyházközség és a Haypál Alapítvány írt ki. A versenyen hamar kiderült, hogy nem lenne szabad a gyerekeket felnőtt cselekvésekbe kergetni, mert ők igazán a természetes közegükbe érzik jól magukat ez pedig a játék.

Lassan kiszorulnak a gyerekek a társadalomból, hiszen sajnos ők még nem „termelnek” pénzt, csak kiadást jelentenek. A fejlődésükhöz, gyermeki szórakozásukhoz fontos játszótereket is elveszik tőlük, szemétdombbá züllesztik. Hol van már az a nézet, hogy ők jelentik a társadalom jövőjét…

A mai önző, egocentrikus világ nem tiszteli az életet, feléli gyermekei jövőjét, tönkreteszi majdani környezetét, csak a mára gondol. Az „én” imádatába kevéssé fér bele az önzetlen, áldozatokat hozó életforma. A társadalom a munka által kiszolgáltatja az embert a pénz imádatának. A gyerekek felnevelése bizony nagy áldozatot jelent minden résztvevője részéről, pedig ez a munka a legjövedelmezőbb: a jövő munkaerejét neveljük fel, az embert, a legnagyobb értéket.

A gyerekek élettere is szűkül, a tiszta környezet, a tiszta levegő egyre kevesebb. Elhanyagolt játszóterek ékes bizonyítékai, hogy a más gyereke nem számít, nyugodtan sétáltathatják a kutyákat a játszótéren, hajléktalanok szennyezhetik, piszkíthatják a teret, részegen randalírozhatnak benne összetörve a játszóeszközeiket.
Sokan rosszul értelmezik a szabadságot, mindent lehet büntetlenül tenni, ami nem szabadságot biztosít, hanem anarchiába fordul.

A pályázat eredményét a Szilágyi Dezső téri református templomban hirdették ki.

A következő híreink is érdekelhetik:
Kövér gyerekek = rosszabb eredmények

Kövér gyerekek = rosszabb eredmények

2013. október 1. 22:50.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=196 w=320 h=100 float=left]Országos mozgalom lett a Múzeumok Éjszakája. A vonzó programok azokat is beviszik a múzeumokba, akik különben ...