2010. június 11. 13:52.

zajvédő Jogosan teheti fel magának minden XV. kerületi lakó a fenti kérdést. Ugyanis a feljelentés után a rendőrség nem tudta megállapítani, hogy kik voltak a tettesek. A Gábor Áron utcában élők sokkal nagyobb, és erőteljesebb fellépést várnak el a rendőrségtől azokkal a vállalkozókkal szemben, akik vélhetően felelőssé tehetők a fák kivágásáért és megcsonkításáért.

Nem elég, hogy a vállalkozók tiltakozása miatt nem épült meg a zajvédő, még a fákat is megrongálták.

Az önkormányzat nagyon szigorúan járt el, amikor meghozta a fák, bokrok, cserjék kivágásáról, csonkításáról szóló rendeletét magán és közterületen egyaránt. Ám a lakók és a testület tagjai egyetértenek abban, hogy bár a rendelet megvan, nem tudják betartatni.
A szabály azt mondja, hogy fákat, cserjéket, csak jegyzői engedéllyel lehet kivágni, melyet előzetesen írásban kell igényelni. A fákat törzs vastagságuk szerint, ugyan olyan vastagságú fával kell pótolni.
Télen több megkeresés is érkezett a kerületi önkormányzathoz, hogy a Gábor Áron utcába dolgozó munkások a „jobb láthatóságra” hivatkozva kivágták a cserjéket. Több fát tüntettek el nyomtalanul és sokat törtek derékban ketté.

Az illetékesek már igényt tettek a növények pótlására, de mivel a rendőrség nem talált tettest, ezért a törvényes behajtásra nincs mód.
Nem sokkal ezelőtt volt egy hasonló példa, de a rendelete ott sem tudták száz százalékosan érvényesíteni.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=127 w=100 h=240 float=left]2010. május 31-én a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa úgy döntött, marad az 5,25 százalékos alapráta. ...