2012. március 9. 19:16.

nokia A Nokia 2.300 alkalmazottját bocsátja el komáromi gyárából, ám a kirúgottak listáját majd csak hétfőn kezdik összeállítani. A tömeges létszámleépítés érintettjei a ledolgozott évek után átlagosan 8-10 havi fizetésnek megfelelő összeget kapnak végkielégítésként.

Az elbocsátás előtt álló 2.300 Nokia-dolgozó a törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és minimum két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást kap – mondta László Zoltán, a munkavállalói érdekképviselet vezetője pénteken. Továbbá a munkavállalók a ledolgozott éveik után átlagosan 8-10 havi fizetésnek megfelelő végkielégítésben részesülnek.

Az elbocsátandók körét majd csak hétfőn kezdik összeállítani, így még nem lehet tudni, hogy hány magyar, hány szlovák állampolgárt, illetve hány Komárom-Esztergom megyében élőt érint a leépítés.

László Zoltán azt is elmondta, hogy a Nokia a szakszervezettel közösen kialakította azokat a szempontokat, amikre tekintettel lesznek a tömeges elbocsátás folyamán. Például figyelembe veszik, ha valaki több gyermeket nevel otthon, ha idős, illetve ha a család mindkét tagja a Nokiánál dolgozik.

A Nokia február 8-án jelentette be hogy az okostelefonok gyártását Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Salóból (Finnország) ázsiai gyárakba helyezi át, ezért a három országból összesen 4.000 dolgozót küldenek el év végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.300 főt bocsátanak el.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3362 w=320 h=80 float=left]Naponta 414 vonattal kevesebb közlekedik áprilistól. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése értelmében 10-13%-kal csökkenni fog a ...