2010. július 24. 8:16.

segitseg A 18. kerületben ismételten adományokat osztottak szét a rászorulók részére. A kerületi önkormányzat és a Szent László Szolgálat kiemelten fontosnak tartja, hogy a nehéz anyagi körülmények között élőknek segítséget nyújtsanak. A főleg tartós élelmiszerekből álló csomagokat július 22-én osztották szét a rászorulók között.

A Szent László Szolgálat és az önkormányzat nem először oszt hasznos és nélkülözhetetlen eszközöket a kerületben. Júniusban tányérokat, bögréket, kispárnákat, vérnyomásmérőket osztottak szét. Igaz, akkor nem családoknak, hanem intézményeknek adták a hasznos holmikat.

Július 22-én a polgármesteri hivatal előtt vehették át a családok a segélycsomagokat. A szatyrok alapélelmiszereket: lisztet, cukrot, száraztésztát, konzerveket, étolajat, valamint higiéniai eszközöket: sampont, tusfürdőt, papírzsebkendőt és tisztítószereket: mosóport, mosogatószert és öblítőt tartalmaztak.

Azok a családok állhattak sorba az adományokért, akiket a CSIBÉSZ Gyermekjóléti és Módszertani Központ vagy a gyámhatóság úgy ítélt meg, hogy nehéz körülmények között élnek.

Az önkormányzat és a Szent László Szolgálat további adományok kiosztását tervezi a rászorulók részére.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=229 w=100 h=240 float=left]Az új kormány azt állítja, hogy a Malév mélyrepülésének okai az előző kormány elhibázott intézkedéseinek köszönhetők, ...