2011. július 25. 9:40.

realhozam_2 Hatalmas különbségek lesznek a nyugdíjpénztáraktól kapott reálhozamok összegében. Az ING nyugdíjpénztár egyik volt tagjának 5.600.000 forintot fizet ki, a Dimenzió 180 embernek több mint 1.000.000 forintot ad reálhozam és tagdíjkifizetés címen, míg a Honvédnál akad olyan egykori tag, aki több mint 3.000.000 forintra számíthat.

A tervek szerint az ING augusztus 15-ig lebonyolítja a teljes kifizetést, a Honvéd már július 19-én megkezdte az utalást, és augusztus első napjaiban be is fejezi. Az Allianz is elindította már a kifizetéseket és előreláthatólag augusztus 5-ig lezárja. Az Aegonnál július 25-én kezdődtek az utalások, és augusztus 24-25-én zárulnak le.

Először azoknak utal a nyugdíjpénztár, akik visszaküldték a nyilatkozataikat, ezen belül is a formanyomtatványok beérkezésnek sorrendjében történik a kifizetés. Ezután azok kapják meg a pénzüket, akik nem nyilatkoztak a reálhozamuk sorsáról. A postával történt egyeztetések nyomán augusztusban kezdődnek a tömeges kifizetések, amik a nyár végére be is fejeződnek – nyilatkozta az OTP nyugdíjpénztár.

A nyugdíjpénztárból az állami rendszerbe visszalépők közül 570.000-en egyetlen fillért sem kapnak, és csaknem 2.500.000 egykori tag átlagosan 76.000 forintra számíthat.

A következő híreink is érdekelhetik:
Augusztusban utalják a reálhozamot?

Augusztusban utalják a reálhozamot?

2011. április 15. 12:28.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1943 w=320 h=80 float=left]Nem lőfegyver okozta azt a két lyukat, amiket a putnoki romák kapuján találtak szerda este – ...