Egyszer volt egy Piac térnek nevezett terület, valaha valószínűleg a funkciója is ez volt, azonban az idő viharában különböző neveket kapott, majd végül eltűnt. Aki szeret városnézésen részt venni, vagy szeret múltja után kutatni és járja a régi utcákat, bizony érheti meglepetés. A Szemere telepen, a Szent László és Rozsnyó utca találkozásánál található a Szabó Dezső után elnevezett tér, mármint a kerületi kiadványok térképein, de csak a térképen.
A valóság mást mutat: az egykori Piac térnek nyoma veszett, a tér eltűnt az idő örvényében.
Egy kis nyomozás segítségével kiderült, hogyan történhetett ez meg: A Piac teret 1930-ban Rákosi Jenő térre nevezték el, majd 1948-ban megkapta Szabó Dezső nevét. Aztán egy iskola udvarának bővítésénél bekebelezték a teret, és ma a Pitagorasz iskola udvaraként szolgálja a közt, most már a gyerekek zsivajától hangos.
Az író 1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tízedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia szakon. 1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. Éhségtől is legyöngült szervezetét könnyen ragadta magával a halál. Lírai hangvételű szépírói munkája, Életeim című önéletírása befejezetlenül maradt.
Elismertebb művei: Nyelvújítási tanulmányok (Budapest, 1903), Mesék a kacagó emberről (elbeszélés, Budapest, 1919), Panasz (Budapest, 1923), Jaj! (elbeszélés, Budapest, 1924), Megered az eső (regény, Budapest, 1931), Ének a révben (regény, Budapest, 1947).