2011. március 30. 17:41.

tommy-emmanuel Tommy Emmanuel, a világhírű ausztrál gitáros európai turnéja alkalmával Budapesten is fellép. Az „Acoustic & Electric“ elnevezésű koncert a Petőfi Csarnokban lesz április 18-án, 19:30-kor. Az autodidakta zeneszerző-gitáros elektromos gitáron most mutatja be először szerzeményeit Európa közönségének. Tommy Emmanuel rock és blues dalokat, valamint nagy slágerek feldolgozásait adja majd elő.

Együttesében közreműködik Ashley Crick billentyűs, Robbie Little basszusgitáros, Simon Hosford gitáros és Kevin Murphy dobos.

Tommy Emmanuel 1955-ben született. Kivételes tehetsége már egészen kiskorában megmutatkozott. Négy évesen kapta meg első gitárját, amin édesanyja kezdte tanítani. Olvasni még nem tudott, így hallás után játszotta a dallamokat. Két évvel később már a családi zenekar nélkülözhetetlen tagja lett. A családnak hosszú éveken át az egyetlen bevételi forrása a koncertezés volt. Tommy ritmusgitárosként, bátyja Phil szólógitárosként, Chris öccse dobosként, míg nővére slidegitárosként működött közre a családi vállalkozásban.

Tommy Emmanuel 1985-ben a Dragon nevű rockbandához csatlakozott, és két év múlva Tina Turner előzenekaraként lépett fel. Ezután – Tommy Sheena Easton, Olivia Newton-John és Al Jarreau – elismert előadókkal dolgozott együtt.
1988-ban megjelent első szólóalbuma Up From Down Under címmel. 1997-ben példaképével, Chet Atkins-szel készített közös albumot. A 2000. évi Sydney olimpián testvérével, Phil-lel lépett fel a záróünnepségen, így az egész világ megismerte nevét és tehetségét. Négy év leforgása alatt közel 300 koncertet adott, számos albuma jelent meg és nemzetközileg elismert gitárvirtuóz lett.

Tommy Emmanuel különleges technikával zenél, egyszerre több ujjával a dallamot, míg a hüvelykujjával a basszust játssza. Élete során rengeteg elismerésben részesült a gitáros, többek között egy amerikai szaklap többször „Az év Fingerstyle-gitárosaként” nevezte. A közönség imádja Tommy Emmanuelt és a szakma is a legjobb gitárosok között tartja nyilván.

A következő híreink is érdekelhetik:
Államadósság koncert: óriási bukás

Államadósság koncert: óriási bukás

2012. február 21. 12:07.
Tátrai Band-koncert a Club 202-ben

Tátrai Band-koncert a Club 202-ben

2011. november 21. 18:14.
Busta Rhymes koncert a Sportarénában

Busta Rhymes koncert a Sportarénában

2010. november 9. 16:59.
Sting koncert az Arénában

Sting koncert az Arénában

2010. november 3. 14:29.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1120 w=320 h=80 float=left]Terézváros Önkormányzata ingatlanhasznosítási pályázatot írt ki a Tűzraktér épülettel kapcsolatban, de senki nem pályázott rá. Ennek ...