2014. november 6. 14:53.

Már hosszú évek óta töretlen sikerrel működnek a különféle társkeresési portálok. A metódus roppant egyszerű, néhány perc alatt beregisztrál az egyén, aztán különféle adatokra rákeresve tudunk szűrni a tagok között. Mire figyeljünk a regisztrációkor?

Legyünk őszinték!

Amennyiben komoly partnert keresünk, mindenképpen a lehetőségekhez mérten őszintén töltsük ki az adatlapunkat. Sokan szépítgetik magukat a világhálón, eltussolják a negatív tulajdonságaikat, másnak tüntetik fel magukat, mint amik, aztán az élő találkozókor jön a nagy koppanás, hogy az illető túlságosan magas, sokkal kövérebb a fotókon, vagy kiderül róla, hogy négy gyerek szülője és éppen válik, miközben egyedülállónak tüntette fel magát.

Az alapvető adatokkal nem érdemes csalni: legyünk olyan magasak, mint amik vagyunk, a súlyunkat pedig vagy ne írjuk be, vagy a testalkatnál határozzuk meg magunkat. Definiáljuk pontosan, hogy milyen kapcsolatot is keresünk, ha alkalmit, legyünk őszinték, és ne verjük át a komoly kapcsolatra vágyókat.

A fotókkal is bánjunk jól. Ne töltsünk fel sok éves, távolról fotózott képeket, amiken alig látszunk. Legyünk azok, akik igazából vagyunk, hiszen olyan párt akarunk, aki teljes mértékben elfogad, nem? Kerüljük a sapkás, szemüveges, retusált, sötét képeket. Azt pedig teljes mértékben felejtsük el, hogy más fotóját rakjuk fel!

Nem könnyű párt találni, az internet nagy segítségünkre lehet

Nem könnyű párt találni, az internet nagy segítségünkre lehet

Amit mindenképpen kerüljünk el

Akárki akármilyen szimpatikus, ne adjunk meg azért minden adatot. A lakcímünket semmi esetre sem, legfeljebb akkor, amikor már egy-két személyes randevún túl vagyunk. A telefonszámmal is óvatosan kell bánni, bármikor rossz kezekbe kerülhet, és valószínűleg senkinek sincs szüksége egy zaklatóra. Egyéb személyes adatokat is szigorúan tilos megadni, személyi igazolványszám, lakcímkártya száma, bankszámlaszám.

A jelszavainkat is tartsuk titokban. Amennyiben nyilvános a közösségi oldalunk profilja, akkor rejtsük el az adatainkat, nem kell tudnia mindenkinek, akivel egy e-mailt váltottunk, hogy hol dolgozunk, kik a barátaink, vagy éppenséggel merre járunk.

Nem mindenki rossz ember a világhálón, de sajnos a párkereső oldalakra sok olyan személy regisztrál, aki nem azonos a profiljával, ráadásul vannak, akik kifejezetten arra mennek rá, hogy a gyanútlan áldozatoktól megszerezzék a személyes adataikat, úgyhogy nem árt az elővigyázatosság.

A következő híreink is érdekelhetik:
bear-e1433400067383

Mennyire adjuk önmagunkat?

2015. december 16. 17:05.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

Ezoterikus, spirituális: A 10 legismertebb fiktív szellem megjelenítve, a(z) Ezotéria témában, Annamária által. Olvasson tovább.. Ismerjük meg mindenidők leghíresebb ...