2010. december 7. 13:28.

adventi-villamos A BKV immár második éve indít adventkor ünneplőbe öltöztetett villamosokat, ezzel is hozzájárulva Budapest díszkivilágításához. A több mint 3 kilométer hosszú fényfüzérbe burkolózó villamos kedden és pénteken a 19-es, míg a többi napon a 2A vonalán közlekedik.

A Budapesti Közlekedési Vállalat tavaly indított első ízben adventi fényvillamost, és a kezdeményezés osztatlan sikert aratott. Az ünnepi fényárban úszó villamos magával vitte a karácsonyi hangulatot a főváros több pontjára, a turisták is csodájára jártak.

Nem volt meglepő tehát, amikor múlt hét pénteken ismét elindult az adventi járat. A fényvillamos kedden és pénteken délután 5 órakor kezdi meg útját a 19-es villamos útvonalán. A hét többi napján a pesti oldalon boldogítja az utazókat a 2A vonalon este 9 óráig.

A január 2-ig közlekedő ünnepi szerelvényre hozzávetőleg 3,5 kilométer hosszú fényfüzért tettek fel, melyen közel 40 ezer led szolgáltatja a karácsonyi fényeket. Az adventi villamoson való utazáshoz is érvényes jegy, illetve bérlet szükséges.

A következő híreink is érdekelhetik:
Hévízi Adventi Jégünnep 2011.

Hévízi Adventi Jégünnep 2011.

2011. november 28. 12:59.
Adventi Királyi Vásár a Gozsdu udvarban

Adventi Királyi Vásár a Gozsdu udvarban

2011. november 18. 16:12.
Józsefváros ünnepi köntösbe öltözik

Józsefváros ünnepi köntösbe öltözik

2010. november 27. 18:45.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=623 w=100 h=240 float=left]Kedden átveszi a repülőtéri drosztot a tendergyőztes Főtaxi Ferihegyen. Éjszaka a Budapest Airport munkatársai már el ...