2012. november 13. 16:54.

A hajléktalanok mellé állt az Alkotmánybíróság (AB) és alkotmányellenesnek minősítette a hajléktalanok közterületen élésének tiltását.

Az AB 2012. november 12-én Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette az új szabálysértési törvény azon rendelkezését, amely szabálysértésnek minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát.

Az Alkotmánybíróság szerint összeegyeztethetetlen az emberi méltóság védelmével, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki az utcán kényszerül élni. A hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel kezelni kell, nem pedig büntetni.

hajléktalan

Nem tilos az utcán élni

Sem a hajléktalanok közterületekről való eltávolítása, sem a szociális ellátások igénybevételére való ösztönzés nem tekinthető olyan alkotmányos indoknak, amely alapján szabálysértéssé nyilvánítható a hajléktalanok közterületen élése – véli az AB.

A bírák szerint a törvény szövege ráadásul a jogbiztonságot is sérti, mivel hiányosságai és ellentmondásai olyan súlyos problémákat vetnek fel, amelyek jogalkalmazói jogértelmezéssel nem oldhatók fel, azaz törvényi definíció híján nem megállapítható, hogy mi minősül életvitelszerű közterületen lakásnak.

A következő híreink is érdekelhetik:
Elbontják a zuglói hajléktalantelepet

Elbontják a zuglói hajléktalantelepet

2011. október 18. 14:29.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
késelés

A rendőrség egy 25 éves férfit gyanúsít azzal, hogy november 11-én veszekedés után megölte a saját anyját, majd nevelőapjával is ...