2011. szeptember 30. 10:59.

allatok-vilagnapja Az Állatok Világnapja alkalmából számos program, többek között állati stand-up és állatsimogatás várja a természet kedvelőit, valamint a felelős állattartással és a menhelyek tevékenységével is megismerkedhetnek mindazok, akik szombaton ellátogatnak a Budakeszi Vadasparkba. Az Állatok Világnapját világszerte október 4-én tartják, amikor is arra hívják fel a figyelmet, hogy az év minden napján figyeljünk a környezetünkre, az állatokkal harmóniában éljünk, és szeressük kedvenceinket.

Az Állatok Világnapját október 4-én, Ferenc napján ünnepeljük. Ezen a napon tisztelgünk Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. században azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körül vesz bennünket, legyen az élő vagy élettelen.

A Budakeszi Vadasparkban október 1-jén, szombaton kerül megrendezésre az Állatok Világnapjához kapcsolódó program, amikor is az érdeklődők teljes körű felvilágosítást kaphatnak az állatvédelemről a hazai civil szervezetek segítségével. A látogatók a menhelyek állapotáról, az örökbefogadás menetéről és a helyes gondozásról is többet megtudhatnak.

Az Állatok Világnapja alkalmából bemutatkozik a Zöld Zebra, a Budaörsi Állatmenhely, a Pilis-Budai Kutyamentők Társasága és a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány is.

Az állatkedvelők közelről megismerhetik a vadaspark lakóit, ugyanis az őzeket, muflonokat, dámszarvasokat nem csak megnézni lehet, hanem simogatni és etetni is. A szórakoztató kvízjáték mellett a vadaspark kedvencei előadják saját show műsorukat egy állati stand-up keretei között.

A következő híreink is érdekelhetik:
A zene világnapja 2011.

A zene világnapja 2011.

2011. szeptember 27. 15:37.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2405 w=320 h=80 float=left]Az általános iskolai foglalkoztatások legalább délután 4 óráig tartanak majd, mindennap lesz testnevelésóra, a diákoknak legalább ...