2012. július 20. 10:17.

Az autósok 6%-a szadista hajlamát kiélve kíméletlenül áthajt egy kisebb állaton – derült ki egy amerikai kísérletből.

Döbbenetes eredmény született Mark Rober NASA-kutató kísérletéből. A tudós az autósokban lappangó szadista hajlamot próbálta felmérni, mégpedig úgy, hogy gumiállatot (pókot, teknőst, kígyót) tett egy kisebb forgalmú út leállósávjába és azt figyelte, hogy hány sofőr vált sávot csak azért, hogy elüsse az általa minden bizonnyal élőnek hitt áldozatot. Kontrolltárgyként egy levél szolgált.

Miután 1.000 autó elhaladt az útszakaszon kiderült, hogy a sofőrök 6%-a átmegy a másik sávba azért, hogy elgázolja a védtelen állatot. A legerősebb szadista hajlam a póknál mutatkozott, ugyanis a 6%-ből 3,2% pókgyilkos volt. Az ezer autósból egy sem hajtott át a leállósávba, hogy a levelet elüsse, vagyis a gumiállatokat elsodró 6%-ot kizárólag a saját szadista öröme vezérelte tettében.

Egy elhagyatott úton történt a kísérlet, vagyis a sofőrök azzal a tudattal gázolták el a számukra teljesen veszélytelen tárgyakat, hogy nem látja őket senki. Érdekes, hogy a 60 gázolóból 53 valamilyen kisebb-nagyobb dzsipet vezetett.

A sofőrök 5,7%-a megállt, hogy biztonságba helyezze a kis állatkát az út közepéről. Legtöbb embernek a teknősön esett meg a szíve.

A következő híreink is érdekelhetik:
bűnöző

18 éves fiú a domonyvölgyi gyilkos

2012. szeptember 28. 18:56.
domonyvölgyi gyilkos fantomkép

Korábban is ölt az egyetemi gyilkos?

2012. szeptember 27. 12:05.
Élve ásta el áldozatait a szerb gyilkos

Élve ásta el áldozatait a szerb gyilkos

2011. augusztus 12. 9:08.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
atombomba

A brit hírszerzés (MI6) szerint bár a titkosszolgálat megakadályozta, hogy 2008-ra Irán kifejlessze az atomfegyverét, mégis valószínű, hogy Teherán 2014-re ...