2011. május 12. 8:58.

vidi_0 Szerdán megszerezte története első bajnoki címét a Videoton labdarúgó csapata, miután az NB1 28. fordulójában 3-1 arányban legyőzte a Kaposvárt. Az újabb győzelemmel a Vidi előnye már behozhatatlanná vált a második helyezett Paks előtt, így Mezey György együttese ünnepelhette az aranyat. Az egyetlen meglepetés, hogy még a bajnoki cím megünneplésére sem sikerült a szurkolóknak megtölteniük a stadiont.

A Mezey György irányította székesfehérváriak már az előző szezonban is csak hajszálnyira voltak az aranytól, de az idény végére elfáradtak, és akkor még beelőzte őket a Debrecen. Idén már nem volt igazi ellenfele a Videotonnak, utcahosszal vezettek egész tavasszal, és bár most is sokat botladoztak a bajnokság hajrájában, sima győzelem lett a vége.

A Videoton a hetedik vidéki klub, mely bajnokságot tudott nyerni a magyar NB1-ben, míg Mezey doktor második csapatával szerezte meg az aranyérmet (korábban a Honvéddal sikerült neki ez a bravúr).

A Vidi így története során első ízben indulhat a Bl-ben, és csak kívánni tudjuk nekik, hogy hasonló menetelésben legyen részük, mint 1985-ben, amikor egészen az UEFA-kupa döntőig jutottak.

A következő híreink is érdekelhetik:
Labdarúgó NBI 2. forduló

Labdarúgó NBI 2. forduló

2011. július 25. 11:09.
Kupagyőztes a Kecskemét

Kupagyőztes a Kecskemét

2011. május 17. 20:36.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1395 w=320 h=80 float=left]A Mozaik Színészünnep keretei között negyedik alkalommal adták át a Kaszás Attila-díjat május 8-án, a székesfehérvári ...