2012. október 2. 11:38.

Bálint Antónia szíve hónapok óta foglalt, ugyanis az Első Emelet ismert dobosával, Tereh Istvánnal randizgat.

Az egykori szépségkirálynő ismét szerelmes. Új párja nem más, mint a 80-as évek egyik legkedveltebb popegyüttesének, az Első Emeletnek az alapítója, Tereh István. Toncsi új kedvese nem csak szerelmet hozott az egykori modell életébe, hanem két gyerkőcöt is. A zenész kétgyermekes apa és Antóniának is van egy kislánya, így egy igazi nagycsaládot alkotnak.

A Blikknek sikerült lencsevégre kapnia a csapatot szeptember 30-án, mikor a Cavalero nevű lovas show-műsorra várva, a Papp László Budapest Sport­aréna bejáratánál összeszokott családként bolondoztak.

Bálint Antónia és Tereh István

A lovas show előtt boldogan nevetgélt a család

Mint utóbb kiderült, Bálint Antónia és szerelme nem verik nagydobra, hogy hónapok óta egy párt alkotnak, ám nem is rejtőzködnek, rendszeresen együtt jelennek meg nyilvános helyeken, ám nyilatkozni nem akartak magánéletükről.

„A közeli ismerősök, barátok tudnak róla, ők maguk is járnak nyilvános helyekre, moziba, étterembe, egyéb eseményekre, de az tény, hogy ha egy fotós közeledett feléjük, akkor inkább szétrebbentek. Nemrégiben együtt voltak a Nemzeti Vágtán is, ahol szintén nem bujkáltak, de ott sem szúrtak szemet senkinek” – árulta el a pár egyik ismerőse.

Bálint Antónia és Tereh István

Bálint Antónia és Tereh István a gyerekekkel bolondoztak

A következő híreink is érdekelhetik:
Bálint Antónia

Veri a lányát Bálint Antónia?

2013. január 11. 20:48.
Bálint Antónia

Bálint Antónia újra bombaformában

2013. január 4. 18:31.
Bálint Antónia

Bálint Antónia újra egyedül

2012. november 6. 13:09.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Gönczi Gábor és Tatár Csilla

Gönczi Gábor és Tatár Csilla 39,9 millió forintért árulja közös otthonát. Rögtön felmerül a kérdés a költözés hírére: a sztárpár ...