2013. február 1. 19:41.

Horváth Csaba fiatal szeretője helyett feleségét, Bánfalvy Ágit választotta.

Noha az elmúlt időszakban az a hír járta, hogy véget ért Bánfalvy Ágnes színésznő és Horváth Csaba rendező 22 éves házassága, szerencsére ez nem igaz.

A pletykák szerint a 41 éves rendező az Abigél próbáin beleszeretett a Vitay Georginát alakító 23 éves színésznőbe, Csöngedi Nikolettbe, ezért válságba került a házassága, mi több, 58 éves feleségének távoznia kellett a darabból. Most úgy tűnik, helyreállt a harmónia a házaspár között: Ági és Csaba együtt marad, Bánfalvy visszakapta Horn Mici szerepét, míg Niki már nem játszik az Abigélben.

Bánfalvy Ági

Bánfalvy Ágiért lapátra tette fiatal szeretőjét Horváth Csaba

„Egy háztartásban élünk, egy ágyban alszunk, és ha tehetjük, egy asztalnál eszünk” – jelentette ki Horváth Csaba, ezzel bizonyítva, hogy 22 éves házassága megingathatatlan. „Nem akarunk magyarázkodni. Együtt vagyunk, és jó lenne, ha békén hagynának minket” – erősítette meg férje szavait Ági.

A házaspár nem akart arról beszélni, hogy Horváth Csabának volt-e viszonya Csöngedivel. Ha valóban történt valami köztük, az már csak azért is roppant kényes, mert Niki Bánfalvy Ági iskolájában tanult, aki pótanyjaként nevelte, segítette őt. Mindenesetre a történet legnagyobb vesztese a fiatal színésznő, akinek ezentúl sokkal többet kell majd bizonyítania, hogy ne csak úgy emlegessék, mint a „rendező szeretője”.

A következő híreink is érdekelhetik:
Szinetár Dóra

Családapát szeret Szinetár Dóra

2012. augusztus 31. 9:16.
Gallusz Niki

Gallusz Niki bemutatta barátnőjét

2012. március 29. 9:55.
Keresztes Ildikótól elválik a férje

Keresztes Ildikótól elválik a férje

2011. november 24. 13:15.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Tóth Gabi és Rasztovits Dávid

Nagy szerelemnek indult, mégsem tartott egy évnél tovább. Tóth Gabi szakított focista barátjával, Rasztovits Dáviddal – értesült a Blikk.Úgy tudni, ...