2011. szeptember 30. 10:07.

iskola Az általános iskolai foglalkoztatások legalább délután 4 óráig tartanak majd, mindennap lesz testnevelésóra, a diákoknak legalább 30 nap nyári szünet jár, valamint érettségizni csak 50 óra közösségi szolgálat elvégzése után lehet – szerepel a legújabb köznevelési koncepcióban. Hoffmann Rózsa elmondta a törvénytervezettel kapcsolatban, hogy gyorsított ütemben dolgoznak rajta, és akár egy hónapon belül elkészülhet.

Az új közoktatási törvénytervezet szerint a tanítás heti öt napból áll, szombaton és vasárnap nem kell iskolába menni.

A tanév utolsó napját követően legalább 30 nap, egybefüggő nyári szünet jár a tanulóknak.

Az iskolásoknak mindennapi testmozgást írnak elő, ami heti öt testnevelésóra keretei között valósulhat meg, ám maximum kettőt ki lehet váltani játékos egészségfejlesztő testmozgással, oktatásszervezési formákkal, iskolai sportkörrel vagy versenyszerű sporttal.

Az általános iskolákban úgy kell megszervezni az oktatást, hogy legalább délután 4 óráig tartsanak a foglalkozások.

Érettségi tantárgy lesz: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és egy kötelezően választandó tárgy. A jövőben csak azok a diákok kezdhetik meg az érettségit, akik előtte 50 óra közösségi szolgálat elvégzéséről tudnak igazolást felmutatni.

Az új felsőoktatási törvénytervezetben is lesznek változások, például a hallgatók a mostanihoz képest jóval rövidebb ideig halogathatják záróvizsgájukat. Azok a főiskolások vagy egyetemisták, akik a hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év végéig nem teszik le a záróvizsgát, búcsút mondhatnak a diplomájuknak. Ettől az intézkedéstől a felsőoktatás minőségi javulását várják, ugyanis most korlátlan ideig lehet csúsztatni az utolsó vizsgát.

A következő híreink is érdekelhetik:
Készül a semmisségi törvény

Készül a semmisségi törvény

2010. december 18. 12:52.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2403 w=320 h=80 float=left]Senki nincs biztonságban a villamosokon, ugyanis a minap a 4-es szerelvény egyik utasa minden előjel nélkül ...