2013. február 18. 14:16.

Egy bérgyilkos kereste meg Hajdú Pétert, mert vérszomjas sztorijait el akarta mesélni a műsorvezetőnek és a Frizbi nézőinek.

Egy titokzatos férfi hívta fel Hajdú Pétert. Az ismeretlen azt állította magáról, hogy bérgyilkos és szívesen elmesélné a Frizbiben, miként végzett áldozataival.

„Aznap, amikor hívott, épp nem voltam bent a TV2-ben. Az egyik kollégám vette fel a telefont. Egy férfihang közölte vele, hogy egy bérgyilkossal beszél. A munkatársam döbbenten hallgatta, próbált többet is megtudni, de a férfi – nevezzük Sándornak – kikötötte, hogy csakis nekem mondja el a részleteket. Többször beszéltem vele, egy darabig ment a huzavona: közöltem vele, hogy a műsorban elmondhatja, ő azonban nem akart bejönni a stúdióba. Egy ilyen esetnél érthetően nem indulunk el csakúgy oda, ahova ő szeretné. Azonnal szerveztünk egy értekezletet, és felhívtuk, ugyanakkor értesítettük a rendőrséget is” – mesélte Hajdú, aki hitte is, meg nem is, hogy egy igazi bérgyilkossal tárgyal.

Hajdú Péter

„Több tucat embert megöltem” – közölte egy rejtélyes telefonáló Hajdúval

Mindennek ellenére komolyan kellett venni a telefonálót, hiszen azt állította, hogy több tucat embert gyilkolt meg „takarítónak” titulálta magát és kommandós szakkifejezéseket használt, sőt Hajdú egyik munkatársának még azt is elmondta: részt vett egy ismert dél-szláv háborús bűnös elleni sikeres merényletben.

A rendőrök sem vették félvállról az ügyet, kihallgatták a műsorvezetőt és keresni kezdték az állítólagos gyilkost. Három hét alatt a nyomára is bukkantak, de mint kiderült, Sándornak csupán pszichés zavarai vannak, senkit nem tett el láb alól.

„A rendőrség tett pontot az ügyre, végre fellélegezhetünk, nincs valós veszély” – mondta Hajdú megkönnyebbülve.

A következő híreink is érdekelhetik:
Hajdú Péter és Sarka Kata

Hajdú Péter megcsalta Sarka Katát

2012. december 3. 17:58.
Hajdú Péter

Hajdú Péter sörben utazik

2012. július 16. 11:07.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Cipő

Leállt a szíve a Republic frontemberének, jelenleg egy fővárosi kórházban fekszik, orvosai mélyaltatásban tartják.Leállt a szíve, ezért újra kellett éleszteni ...