2013. január 10. 10:03.

A BKK 300 új, nagyon okos és strapabíró jegyautomatát vásárol.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egy-két héten belül kiírja a pályázatot 300 darab új automatára. A pályázaton nyertes cég feladata nemcsak az automaták leszállítása, hanem üzemeltetése lesz. A tervek szerint az első darabokat 2013 negyedik negyedévében szerelik fel, a legutolsót pedig jövő év végére üzemelik be.

Az új automatáknak sok mindent kell tudniuk. A lehető legtöbbféle jegyet és bérletet vásárolhatják meg rajtuk az utasok, érmével, papírpénzzel, valamint bankkártyával is lehet fizetni. Az automata a tervek szerint visszaad papírpénzből is, és regisztrált cégeknek azonosítószám alapján áfás számlát is nyújt.

jegyautomata

Nagyon strapabíróak lesznek az új jegyautomaták

Mivel külső helyszínen lesznek felállítva, bírniuk kell a hőmérséklet-ingadozást. A színük várhatóan lila lesz, de a dizájnt még nem találták ki. Az automatáknak vandálbiztosnak kell lenniük. Az érmenyílás csak akkor nyílik, ha a használó eljutott a vásárlásig az érintőképernyős menürendszerben. Ha valakinek mégis sikerül valamit begyömöszölnie a résbe, akkor a rendszer riaszt. Amúgy állítólag még azt is kibírják az új masinák, ha belevizelnek.

A 300 darab automatát a reptér, vasúti és buszpályaudvarok mellé, minden metróállomáshoz, és a HÉV-megállók feléhez, valamint külvárosi és kertvárosi központokba helyezik el.

A következő híreink is érdekelhetik:
Lakást vagy házat vásároljunk-e?

Most lehet érdemes házat venni!

2014. november 7. 11:57.
Az Apple iPad készülékei az egyik legnépszerűbb tabletek

Milyen tabletet érdemes venni?

2014. január 25. 14:29.
Nem lehet interneten vonatjegyet venni

Nem lehet interneten vonatjegyet venni

2011. augusztus 25. 8:20.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
nyugdíj

A kormány nem állítja vissza a 13. havi nyugdíj rendszerét, csupán egyszeri kompenzációt kaphatnak az év végén a nyugdíjasok – ...