2012. április 14. 0:34.

A halhatatlanok éjszakáján Bihal Rolandnak kellett búcsúzni a Megasztár 6-tól, ugyanis Falusi Mariann nem őt, hanem Talán Attilát mentette meg.

Most pénteken az énekesek csupa olyan dalt adtak elő, amik halhatatlanná tették eredeti előadójukat.

Az estét Bihal Roland kezdte, mégpedig Freddie Mercury egyik legnagyobb slágerével, a Don’t stop me now-val. A kecskeméti fiú nehéz dalt választott és a zsűri sem volt maradéktalanul elégedett előadásával, hiányolták a kontrasztot a lírikus és az őrületes rész között. Az ítészek kissé csalódtak Farkas-Jenser Balázsban is, aki inkább érzelgősen, mintsem érzelmesen adta elő a Padlás című musical legszebb betétdalát, a Fényév távolságot.

Bozont nagy fába vágta a fejszéjét a My way-vel, ám jól döntött, ugyanis teljesen lenyűgözte a közönséget. Nagy Adri a tavaly elhunyt Amy Winehouse-t idézte meg, míg Talán Attila a dög és a rock and roll jegyében 4 félmeztelen lánnyal szántotta fel a színpadot az Inxs Suicide blonde című dalával. Hihetetlen, de még a legkritikusabb ítész, Bereczki Zoltán karján is felállt a szőr, mikor meghallotta Szakos Andreától Cserháti Zsuzsa A boldogság és ént.

Bihal Roland

Bihal Rolandnak kellett távoznia a Megasztárból

Burgess Benji most először nem egy ugribugri dalt, hanem John Lennon lírai számát énekelte. A 16 éves fiú ezzel bebizonyította, hogy nem csak a bohókás dalok állnak neki jól. Utolsóként lépett a színpadra Radics Gigi és a világtörténelem egyik legszebb dalát, Whitney Houston I will always love you című számát adta elő. A hihetetlen hangú tini a gyönyörű dallal nem csak Liptai Claudiát és a nézőket ríkatta meg, hanem még a sokat látott Mester Tamást is könnyre fakasztotta.

Sztárvendég ezúttal a Back II Black volt.

A Megasztár 6 ötödik döntőjének kellemes része véget ért, ugyanis a versenyzőknek ismét a bennmaradásukért kellett izgulniuk. A nézői szavazatok lezárásakor Szakos Andrea, Talán Attila és Bihal Roland került bajba, majd mikor ismét szavazhatott a közönség, a sok-sok voks Szakos Andreát mentette meg a kieséstől.

A héten Falusi Marianné volt a kegyetlen feladat, hogy Bihal Roland és Talán Attila közül valakit haza küldjön a Megasztárból. Mariann Attilát mentette meg, így Bihal Roland számára véget ért a tehetségkutató.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

  1. Nicola szerint:

    :( Annyira sajnálom, hogy kiesett. Nem lennék bizony az ő helyében!!! De a hanggal kapcsolatban fogjuk rá egy igennel!!! :9

  2. Nicola szerint:

    pedig Bihal Rolandnak tényleg MEGA HANGJA volt!!!! Nem???

  3. Nicola szerint:

    nem hiszem el, hogy egy jó hangú embernek kellett kiesnie!!!! :( De még jelentkezz ide mégegyszer, amiután Gigi nyer!:)

Írj hozzászólást »
Ezt olvasta már?
Horoszkóp 2012. Április 16 - 22.

Kos (03.21. - 04.20.) Elgondolkodtató hét elé nézel. A barátaid rosszindulatú megjegyzéseket tesznek rád a többiek előtt. Te is tudod, ...