2013. február 8. 10:24.

Az egykori Metal Lady teljesen eladósodott, 76 milliós fitnesztermét kénytelen eladni, hogy megszabaduljon a banki kölcsönétől.

Bíró Ica 2006-ban indította vállalkozását, a Megújulás Klubot. Álmára mondhatni az életét tette fel, ugyanis bankkölcsönöket vett fel, hogy létre tudja hozni a fitnesztermet, melyet olyan szolgáltatásokkal bővített, mint a kozmetikai kezelések, kineziológia, modellképzés és dimenzionális oktatás.

Ma már üresen áll a 236 négyzetméteres fitneszterem, mert Ica nem tudja fenntartani. Korábban kiadásra kínálta, most viszont inkább annak örülne, ha valaki megvenné a 76 millióért meghirdetett termet.

Bíró Ica

Bíró Ica feláldozza 76 milliós fitnesztermét

„Imádtam a klubomat, de egyedül képtelenség fenntartani. Volt, amikor kiadtam, de nem voltam elégedett a bérlőkkel, ezért jobban szeretném, ha elkelne. Nem az én világom, hogy egyedül ott legyek naphosszat, hiszen én sokkal inkább pörgős személyiség vagyok. Bár nagy szeretettel csináltam a klubot, nagyon nehezen tudom vezetni a világgazdasági válság miatt” – mondta a fitneszlady, aki még reménykedik, hogy helyrejön az anyagi helyzete. Mindenesetre ismerősei nagyon aggódnak érte, szerintük komoly pénzügyi gondokkal küzd Bíró Ica.

A problémák 2009-ben kezdődtek, mikor a klubja felújítására és felfuttatására felvett svájcifrank-alapú hiteltartozása duplájára nőtt. Ekkor bezárta a termet és új fába vágta a fejszéjét: ételszállító vállalkozást indított, és egy törzsvásárlói klubrendszer kiépítésébe is belekezdett, ám nem hogy javult volna, inkább romlott a helyzete. 2011 nyarán több ezer darabos ruhagyűjteményét eladásra bocsátotta, ám ezek is csak filléreket hoztak a sok tízmilliós tartozással szemben.

Bíró Ica most a fitnesztermét árulja, s reménykedik, hogy végre jóra fordul az élete.

A következő híreink is érdekelhetik:
Orosz Barbara

Orosz Barbara nyáron férjhez megy

2013. január 7. 15:40.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
VV Ágica

Anyai örömök elé néz a Való Világ 3 egykori szereplője. VV Ágica olasz kedvesétől várja első gyermekét. A kismama már ...