2012. augusztus 28. 10:51.

A fekete sereg Spanyolországban elfogott vezetőjét, M. Róbertet egy piti bolti lopás miatt kapták el a hatóságok.

A Blikk információi szerint a 42 éves férfit bedrogozva, önkívületi állapotban vitték be a rendőrségre, miután tetten érték, amint élelmiszert próbált ellopni egy boltból.

Úgy tudni, M. Róbert az utóbbi hónapokban lopásokból tartotta fenn magát a spanyol Riviérán. Teljesen elfogyott a pénze, az utcán élt, sokszor ott is aludt és rászokott a kemény drogokra. A spanyol hatóság emberei a körözési fénykép alapján nem tudták azonosítani a fekete sereg vezérét, ugyanis nagyon lefogyott és lepusztult állapotban volt a kábítószerektől, így csak akkor tudták meg, hogy milyen nagyhalat fogtak, miután az ujjlenyomatát lefuttatták a számítógépes rendszeren.

 

M. Róbert

M. Róbert bolti lopásokból tartotta fenn magát és rászokott a kemény drogokra

A több mint két éve bujkáló férfit egy-másfél héten belül hazahozzák.

Mint korábban megírtuk, a fekete sereg néven ismertté vált bűnszervezet vezetőjének bűnlajstroma igen hosszú, többek között azzal vádolják, hogy 2003-ban megölette az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antalt.

Míg M. Róbertet tényleges életfogytiglani börtönbüntetés várja, addig 28 társa összesen több mint 100 év fegyházat kapott.

A következő híreink is érdekelhetik:
Koltai Róbert

Százmilliókat bukott Koltai Róbert

2012. november 27. 13:27.
M. Róbert

Elkapták a fekete sereg vezérét

2012. augusztus 27. 9:28.
153 évet kapott a fekete sereg

153 évet kapott a fekete sereg

2012. március 14. 9:33.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
fegyveres

Megölte 10 éves gyermekét, majd magával is végezni akart egy abonyi férfi augusztus 27-én reggel – közölte a Pest Megyei ...