2011. július 21. 9:07.

lovoldozes Két romák lakta ház közös udvarának kapuját lövések lyukasztották ki szerda este 7 óra körül a Borsod-Abaúj –Zemplén megyei Putnokon. A durranásra kiszaladt lakó mellett süvített el az egyik  golyó, de nem sérült meg senki. A támadás előtt a településen esett az eső, így a pozdorjából készült kapu megduzzadt és nem lehet eldönteni, hogy golyó hatolt-e át rajta vagy sem. Szakértők vizsgálják ki, hogy mikor és mitől keletkezett a kapun a lyuk.

Az egyik lakó, Csizi László ötből négy gyermekével otthon tartózkodott, amikor lövésre lett figyelmes. Kiszaladt az udvarra és a második lövés már mellette süvített el.

Az udvaron két ház áll, az egyikben Csiziék laknak, a másikban húgáék, akik a szomszédos parkban voltak, onnan is hallották a lövéseket, de petárdának hitték.

A golyók két lyukat ütöttek a ház pozdorja kapujába, körülbelül 50-70 cm-es magasságban. A ház nem a romasoron, hanem a Serényi László téren áll, közel a várhoz és a 26-os főúthoz. A támadás után a család nem mert otthon aludni.

A Borsod–Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Egyedné Novodonszki Éva megerősítette a putnoki esetet. A bejelentés nyomán a helyszínre érkező rendőrök két lyukat találtak a kapun. Mivel korábban esett az eső a pozdorjából készült kapu megduzzadt, így nem lehet eldönteni, hogy mi okozta a lyukat. Szakértő bevonásával deríti ki a hatóság, hogy mi hatolt át a kapun. A megkérdezett szomszédok nem hallottak semmit, de egy másik tanú észlelt valamit.

A következő híreink is érdekelhetik:
Magyar turistákat öltek Etiópiában

Magyar turistákat öltek Etiópiában

2012. január 18. 11:19.
Gázvezeték lángol Miskolcon

Gázvezeték lángol Miskolcon

2011. szeptember 15. 16:19.
Mégsem lőttek rá a putnoki romákra

Mégsem lőttek rá a putnoki romákra

2011. július 24. 11:31.
Új arcot kapott a bankrabló

Új arcot kapott a bankrabló

2011. március 11. 18:19.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1919 w=320 h=80 float=left]Van elég áram hazánkban annak ellenére, hogy a vihar miatt kiesett a rendszerből a Mátrai Erőmű ...