Terrorelhárítási Központ alakult

Forrás: www.hir24.hu A Terrorelhárítási Központ megtartotta ünnepélyes állománygyűlését. A Maléter Pál laktanyában tartott eseményen tiszteletét tette a miniszterelnök is, aki hazánk jövőjére nézve nagy jelentőségűnek nevezte a Magyarországon első ízben létrehozott szervezetet.

▼ hirdetés

Orbán Viktor hangsúlyozta, ahhoz hogy fejlett, modern országról beszélhessünk, nélkülözhetetlen egy önálló terrorelhárítási központ. Magyarországnak korábban nem volt ilyen szervezete, így – a kormányfő véleménye szerint – újabb nagy lépést tettünk abban az irányban, hogy erős országunk legyen, melynek nem okoz problémát polgárai védelme és érdekeinek érvényesítése.

Pintér Sándor belügyminiszter az állománygyűlésen átadta a Terrorelhárítási Központ alapító okiratát Hajdú János rendőr dandártábornoknak, amivel hivatalosan is megalakult az önálló szervezet. Az új központ főigazgatójává Hajdú Jánost nevezte ki a miniszterelnök.

A Terrorelhárítási Központ feladata a terrorcselekmények megelőzése és elhárítása. Mivel a megelőzés, a felderítés és a megsemmisítés – mint feladat végrehajtás – egy szervezetben integrálódnak, így nem lesz probléma az információ áramlással sem.

Eközben az MSZP a rendőrség elárulásával vádolja a Fideszt és Orbán Viktort. A szocialisták szerint az új központra szánt 10 milliárd forint a rendőrségi költségvetésben okoz majd betömhetetlen lyukakat, és a rendőri alapfeladatok ellátását veszélyezteti.

▼ hirdetés
Terrorelhárítási Központ alakult - Hasonló Hírek

  1. Egy éve alakult az Orbán-kormány
  2. Gyurcsány – Orbán párbaj a parlamentben
  3. Túszmentés volt egy budapesti metróból