2010. november 19. 20:23.

karacsonyi-vasar Pénteken nyitották meg a Budapesti Karácsonyi Vásárt a Vörösmarty téren. A december 29-ig tartó vásárban közel 150 árus kínálja kézműves termékeit a látogatóknak. Vásárlás közben tradicionális magyar ételeket-italokat is fogyaszthatunk, sőt,

a téren felállított színpadon közel kétszáz program várja december végéig az érdeklődőket.

Az idei lesz a 12. Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. Az elmúlt több mint egy évtized alatt a vásár igazi rangot vívott ki magának határainkon túl is, aminek eredményeképp sok turista érkezik kifejezetten a karácsonyi vásár miatt. 2006-ban egy nemzetközi turisztikai magazin választotta a 10 legjobb karácsonyi rendezvény egyikének a budapesti vásárt. Két évvel ezelőtt a Sunday Times pedig egyenesen a kontinens legjobb adventi vásárának minősítette a Vörösmarty téri rendezvényt.

A karácsonyi vásárban idén is eredeti kézműves technikával készült ajándéktárgyakra tehetünk szert. A portékák elsőrangú minőségéért ezúttal is a Népművészeti Egyesületek Szövetségének zsűrije vállalja a garanciát.
A nézelődés közben elmerülhetünk a hagyományos magyar ízvilágban, kortyolhatunk egy kis forralt bort, és még a téren felállított színpadon is gondoskodnak szórakoztatásunkról. Nem is akárhogyan, hiszen az előttünk álló 38 nap alatt több mint kétszáz előadást láthatnak-hallhatnak majd a vásárra kilátogatók. Mindehhez pedig Budapest egyik legszebb tere szolgáltatja a hátteret.
A szervezők a gyerekekre is gondoltak, őket fűtött játszóházzal és többféle kézműves foglalkozással várják.

A tavalyi adatokból kiindulva – amikor több mint hatszázezren fordultak meg a téren – idén is nagy sikerre számítanak a szervezők.

/Forrás: MTI/

A következő híreink is érdekelhetik:
Budapesti Karácsonyi Vásár 2011.

Budapesti Karácsonyi Vásár 2011.

2011. november 22. 15:31.
Megnyílt az Újpesti Karácsonyi Vásár

Megnyílt az Újpesti Karácsonyi Vásár

2010. november 26. 20:10.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=534 w=100 h=240 float=left]A TV2 hatalmas meglepetést okozott szerdai sajtóközleményével, melyben azt tudatta, hogy nem tart igényt a továbbiakban ...