2011. november 7. 14:00.

capa Bikafejű cápa született a Nyíregyházi Állatparkban. A faj a kipusztulás szélén áll, ezért az európai állatkertek tenyészprogramot indítottak a bikafejű cápa megmentése érdekében, így született meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az első kis cápabébi – mondta Révészné Petró Zsuzsa, a sóstógyógyfürdői állatpark sajtóreferense.

A cápafaj természetes közege Észak-Amerika nyugati partvidéke, a Kaliforniai-öböl. A kifejlett példányok 1 méter hosszúra is megnőhetnek. A fajra jellemző, hogy a hátukon egy nagy, erős tüske található, ami a védekezésben játszik fontos szerepet. Az ivarérett példányok 2-10 méter mélységben élnek, míg a fiatalok 40-150 méter mélységben, homokos aljzatú területeken érzik jól magukat. Főként puhatestűeket, csigákat, kagylókat és rákokat esznek, de előszeretettel fogyasztanak tengeri sünöket is.

A bikafejű cápa – ellentétben a többi, elevenszülő, illetve ál-elevenszülő cápákkal – tojásokkal szaporodik és a szülő gondoskodik az utódról. A nőstény miután a lerakta a tojását, a szájába veszi azt és egy üregbe viszi, hogy elrejtse a ragadozók elől. A tojásból 6-10 hónap alatt kel ki a kis cápa, ami általában 15-17 centiméter hosszú.

A Nyíregyházi Állatparkban a cápabébi mesterséges körülmények között kelt ki és a gondozók nevelik.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2622 w=320 h=80 float=left]Sződligeten ismét valóra válik a csoda, a házak falai mézből és fahéjból épülnek majd, hála a ...