Évtizedekkel ezelőtt a fővárosi és vidéki zenés szórakozóhelyekről esténként édes-szomorkás cigányzene hangjai szálltak és csábították a szórakozni vágyókat. Nem volt olyan falusi esküvő, ahol a menyecsketáncot ne a cimbalom, hegedű, nagybőgő és brácsa kellemes hangja által kísért melódiára járták volna.
Az emlékek ugyan megkoptak, de a fülbemászó dallamok hangjai még ott zsongnak az emlékek mögött. A zenélésből éltek a családok, nemzetközi hírük volt, híres előkelő családok hívták zenélni őket. Megváltoztak a szokások: a zenei ízlés megváltozását a világ minden tájáról a zenei csatornákon keresztül beáramló rendkívül változatos zene is nagymértékben befolyásolta. A fiatalok már ezen az újfajta, modern zenén nőttek fel, pedig a táncházakban még a régi népi zenét próbálták élesztgetni a fiatalok számára.
A cigányzene elvesztette az emberek érdeklődését, de anyagi okok is közrejátszottak, hiszen egyre kevesebben engedhetik meg a drágább éttermi vacsorákat, és azok, akik valaha szerették, vagyis az ifjúság, pedig már diszkókba, házibulikba jár. Megváltozott a roma családok élete is: a kiemelkedő képességűek külföldre mentek zenélni, mert ott még értékelték a zenéjüket. A többiek viszont nehezen találták meg a helyüket. Akiknek sikerült, komoly zenei iskolák képzésére bízták tehetséges gyermekeiket, akikből külföldre jutva kiváló zenészek lettek. A valamikori élet eseményeit az emlékezeten kívül a régi fotók őrizték meg. Újpesten, kutató munkája során ilyen családi eseményeket megörökítő fényképekből gyűjtött össze több ezret, valamint az elmesélt eseményeket, régi cigányzenei anyagokat Rigó György, akit kutató munkája elismeréséül „Újpest cigányságáért” díjjal jutalmazták. Az összegyűjtött képekből fotókiállítást is rendeztek.
/Forrás: www.helyitema.hu/