2012. november 15. 13:55.

Engedtek a kísértésnek és megszegték a szabályokat a The Voice kíváncsi mesterei.

A tehetségkutató utolsó válogatásán – melyet a nézők november 16-án láthatnak – Malek Andrea és Somló Tamás nem bírt magával egy versenyző hangja hallatán és megleste annak arcát, holott szigorúan tilos kikukucskálniuk a székükből.

A The Vocie egyik legalapvetőbb szabálya, hogy a mesterek nem láthatják a versenyzőket, csak a hangjuk alapján dönthetik el, hogy kit választanak be a csapatukba és kit nem. Ezt a szabályt nem sikerült betartania a két legkíváncsibb ítésznek, Malek Andinak és Somló Tamásnak, akik egyszerűen kikandikáltak székükből, mert annyira izgatta őket, hogy kihez tartozik egy bizonyos hang.

The Voice

Leleplező fotó a kíváncsi mesterekről (Forrás: voice.hu)

Tény, hogy ezt mindketten már akkor tették, amikor egyiküknek sem volt szabad hely a csapatában, így nem is nyomhatták volna meg a „kellesz” gombot. Persze a szabály attól még szabály.

A november 16-ai meghallgatáson minden mesternek teljessé válik a csapata, így többé már egyik zsűritagnak sem kell lesnie, mindenki láthatja a tehetségkutatóba bekerült énekesek arcát. Ám a megnyugvás időszaka még nem érkezett el, ugyanis a 12 fős csapatok létszáma radikálisan csökkenni fog a párbajadások során.

A következő híreink is érdekelhetik:
The Voice

7 milliót kapnak a The Voice Mesterei

2012. augusztus 15. 14:35.
The Voice

A The Voice mesterei

2012. augusztus 7. 9:16.
Caramel

Alakul a The Voice álomzsűrije

2012. augusztus 2. 12:55.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
A Megasztár győztese: Radics Gigi

A tévécsatornák közötti konkurenciaharc sem akadályozza meg Malek Miklóst abban, hogy  együtt dolgozzon Radics Gigivel. Az X-faktor mentora dalt írt ...