2010. július 23. 19:11.

csapadekviz-elvezeto_0 2010. április 6-án kezdődött és július 22-én fejeződött be a csepeli belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése. Az nagyrészt uniós pénzből épült rendszert a lakók már régóta szerették volna, ugyanis nagyobb esőzés, vagy hóolvadás után komoly belvíz maradt a Királyerdő egyes területein.

A vízelvezető rendszert az alábbi utcáknál építették ki:

  • Hollandi út
  • Fürdő utca
  • Hajós utca
  • Ladik utca
  • Jegenye utca
  • Királyerdő utca

A kiépítés befejezését a Kis – Duna parton tartott rendezvénnyel ünnepelte a kerület.  A rendezvényen Csepel polgármestere, Tóth Mihály elmondta, hogy nagyon nagy szükség volt a beltéri csapadék elvezetésére. A kerület lakóinak egyre nagyobb problémát okozott az időnként felgyülemlő belvíz.

A probléma megoldására az önkormányzat egy uniós támogatásra pályázott, amelyet el is nyert. A teljes beruházás 158 millió forintba került. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság a beruházás 90%-át finanszírozta. A önkormányzatnak így 10% önrésszel kellett hozzájárulnia a kiépítéshez, ami nem kevesebb, mint 15 millió forintba került.

A Csevak Zrt beruházási igazgatója, Zsiláné Bara Éva bejelentette, hogy a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítés még koránt sem fejeződött be.  Még az idén a Liget, a Damjanich és az Óvoda utcáknál csapadékvíz-csatorna épül, a Hollandi úton burkolt árkokat alakítanak ki és a kerület több pontján új víznyelőket ásnak.

A következő híreink is érdekelhetik:
Triálcsarnok épül Csepelen

Triálcsarnok épül Csepelen

2011. május 19. 10:37.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=242 w=100 h=240 float=left]A Városligeti Műjégpálya felújítási munkálatai elkezdődtek és gyorsan be is fejeződtek. A Fővárosi Önkormányzat értetlenül és ...