2010. augusztus 3. 13:16.

nosmoking Csütörtöktől lép hatályba a Fővárosi Közgyűlés dohányzási tilalomról hozott döntése, melynek értelmében tilos dohányozni a főváros aluljáróiban.  Aki mégis rágyújt ezeken a helyeken, az szabálysértést követ el, és akár 30 ezer forintos pénzbírságot is fizethet. A rendelet betartását a Fővárosi Közterület-felügyelet ellenőrzi.

Még júniusban alkotta meg a Fővárosi Közgyűlés azt a rendeletet, mellyel megtiltotta a dohányzást a budapesti aluljárókban. A tilalom 72  – a BKV, illetve a főváros tulajdonában álló – aluljárót érint.
A tilalomra figyelmeztető táblákat helyeznek el az aluljáróknál, illetve szórólapokat is osztanak a lakosság tájékoztatása érdekében. Ugyancsak az aluljárókban csikktartók felszerelésével segítik a közlekedőket, hogy megszabadulhassanak a tiltott cigarettától.

Kezdetben a rendelet betartását ellenőrző Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai mindössze figyelmeztetésben részesítik a tilalom megszegőit, hiszen a cél a megelőzés és a dohányzási szokások megváltoztatása, nem pedig a bírságolás. A türelmi időszak leteltét követően azonban az aluljárókban dohányzók 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal számolhatnak.

A Fővárosi Közgyűlésnek nem ez az első, a dohányosokat érintő, a dohányzást korlátozó rendelete. Korábban meghozott döntésével a képviselő-testület a játszótereken és környezetükben már rendelt el dohányzási tilalmat.

/Forrás: MTI/

A következő híreink is érdekelhetik:
Dohányzási tilalom a megállókban

Dohányzási tilalom a megállókban

2011. január 31. 14:01.
Tilos dohányozni az aluljárókban

Tilos dohányozni az aluljárókban

2010. szeptember 7. 19:00.
Tűzgyújtási tilalom

Tűzgyújtási tilalom

2010. július 25. 9:50.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=267 w=100 h=240 float=left]Közelednek az őszi önkormányzati választások, ahol az egyik legnagyobb kérdés az lesz, hogy ki vezesse a ...