2012. július 12. 10:52.

A Barátok köztből másfél éve eltűnt Lóránt Kriszta, aki Ferenczi Orsolyát alakította. A sorozat után hatalmasat váltott a színésznő: a dúsgazdag emirátusba ment dolgozni, most pedig remeteként él.

Lóránt Kriszta tudatosan hagyott fel régi életével és hátrahagyva a sikert, amit a Barátok közt hozott neki Dubajba ment, ahol egy cirkuszi showban csikóhalként szórakoztatta a közönséget. „Óriási szakmai alázatot követelt meg tőlem, hogy egy napi sorozat után jelmezben ugráljak egy cirkuszi show-műsorban, de nagyon élveztem” – mondta a színésznő.

Miután Kriszta hazatárt az Egyesült Arab Emirátusokból saját kezűleg épített egy kunyhót. „Az összes szöget én vertem be, a fűtést én szereltem. Azt szoktam mondani, hogy sufnituningban verhetetlen vagyok. Még mindig nincs kész, de itt lakom benne a hegy tetején. Úgy élek az újfullandimmal, mint egy remete” – mesélt jelenlegi életéről a színésznő, aki azért bevallotta, hogy kezdetben félt, de mára teljesen megszokta, hogy egyedül van.

Lóránt Kriszta

Lóránt Kriszta csikóhalként ugrált Dubajban

Kriszta nemrég jött vissza Karéliából, ahol tolmácsként dolgozott, most pedig egy olyan gyerekműsort tervez a Dumaszínházban, ahol manónak öltözött színész improvizál a gyerkőcök által kitalált szituációkban.

Két éve a színésznő kapcsolatának egy fájdalmas szakítás vetett véget, de úgy tűnik, hogy most új szerelem van a láthatáron: „Nem szeretném elkiabálni, de megismertem egy nagyon kedves embert és úgy érzem, most alakulófélben van valami” – mondta boldogan a Barátok közt egykori sztárja.

A következő híreink is érdekelhetik:
Munkácsy Kata és Szabó Kitti

Távozik a Barátok közt fiatal sztárja

2012. november 15. 10:47.
Várkonyi András

Neten flörtöl a Barátok közt sztárja

2012. április 16. 18:53.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Cristofel

VV Cristofel szteroiddal pumpálja izmait és tetováltatja magát, hogy igazi popsztárrá váljon. A Való Világ kubai csődöre most popkarrierről álmodozik, ...